Köznevelés online
Szakmai konferenciát rendeznek 2011. május 27-28-án.
2011. május 27-28-án megrendezésre kerülő, a VII. Nevelésügyi Kongresszust követő „Kongresszus után – a változások folyamatában” című szakmai konferencia „hidat teremt” és hatékony párbeszéd kialakítására törekszik az oktatásügyért felelősséget vállaló politikaformálók és az oktatásügyben napi munkát végző szakma között.
2008 augusztusában, a Duna két partján tartotta ülését a VII. Nevelésügyi Kongresszus, melynek felhívásához több mint kétszáz szakmai, civil szervezet, illetve intézmény csatlakozott. A tanácskozás négy napján összesen ezer fő vett részt. Különböző értelmiségi csoportok képviselői, illetve a szakmai közélet szereplői tartották fontosnak, hogy hangsúlyozzák: „Az oktatás közügy!”. A kongresszus teljes dokumentumanyaga nyilvánosságra került, a közös munka eredményeként megfogalmazott ajánlásokat a társadalom, a közélet több szintjén, és fórumán tanulmányozták, mérlegelve a lehetséges válaszokat.2011. május 27-28-án megrendezésre kerülő VII. Nevelésügyi Kongresszust követő „Kongresszus után – a változások folyamatában” című szakmai konferencia célja időről időre megvitatni a VII. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásait, a magyar oktatásügy lényeges tennivalóit. Az esemény alkalmat teremt az oktatáspolitika és a pedagógusszakma konstruktív dialógusára.
A konferencia nyitónapján, 2011. május 27-én 10 órától a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Műszaki Pedagógiai Tanszéken, Dr. Péceli Gábor, rektor mond köszöntőt, majd Dr. Benedek András, a Szervező Bizottság elnöke beszél a kongresszus ajánlásainak sorsáról. A plenáris ülésen magas rangú kormányzati meghívottak szólalnak meg: Dr. Czomba Sándor, államtitkár (Nemzetgazdasági Minisztérium), Czene Attila, államtitkár (Nemzeti Erőforrás Minisztérium), Dr. Gloviczki Zoltán, helyettes államtitkár (Nemzeti Erőforrás Minisztérium). Majd Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke mond köszöntőt. Az első napon hat szekcióban - A gyermek, A tanulás, A pedagógus, Eredményesség, Partnerség, A munka világa - van lehetőség a diskurzusra, 18 órától kulturális program várja az érdeklődőket.
A konferencia második napja szekcióülésekkel folytatódik, majd plenáris előadás keretében számolnak be az egyes szekciók az általuk végzett munkáról. A záró plenáris ülésen Dr. Halász Gábor tart előadást, Európai tendenciák 2020 horizontján címmel. Utána Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke ad elő „A változások folyamatában” címmel. Ezután a konferencia állásfoglalásának elfogadása következik.
A rendezvény nyilvános, az esemény Szervező Bizottsága közel félezer résztvevő megjelenésére számít. A részletes szakmai program és egyéb fontos információk megtalálhatóak a konferencia hivatalos honlapján, a www.nk7.hu címen.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.