Köznevelés online
Benedek András professzorral készítettünk interjút.
Magyarországon az első Nevelésügyi Kongresszust 1848-ban, a reformkorban tartották meg, az 1891-ben megalakult Magyar Pedagógiai Társaság már aktív szervezője és résztvevője volt a következő kongresszusnak, az akkor elhangzottak, megfogalmazottak hosszú távra meghatározták a hazai iskolaügy fejlesztésének irányát. Az iskola, a nevelésügy ma is közügy, napi téma a közbeszédben, a médiában. Nem meglepő tehát, hogy közel ezren vettek részt a legutóbbi, 2008-ban megrendezett, négynapos, VII. Nevelésügyi Kongresszuson, melynek ajánlásai a pedagógusok széles táborának kívánságait tükrözik. Most, május 27-én és 28-án a Magyar Pedagógiai Társaság Kongresszus után --- a változások folyamatában címmel újra egybehívja a szakmát és a nevelésügy iránt érdeklődőket, hogy tisztázzák, jó irányba halad-e a magyar nevelés- és oktatásügy, értékeljék az előző kongresszus ajánlásai nyomán történteket. Ez utóbbi feladatra Benedek András egyetemi professzort, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökét kértük fel.
–Kezdjük talán az ajánlásokkal. Figyelembe vették-e azokat az oktatás irányítói, szereplői, egyáltalán megvalósult-e belőlük valami?
–A három évvel ezelőtti kongresszuson a nyolc szekcióban végzett munka alapján hét ajánlás született. Egyikről se mondható el, hogy maradéktalanul beépült volna az oktatási elképzelésekbe, hatékonyabbá téve a nevelésügyet. Például az iskola és a társadalom viszonyának akkor jelzett problémái mára nem csökkentek, hanem nőttek, hiszen számos új feszültség is keletkezett ezen a területen 2008-tól máig. Ami az oktatáspolitika és a közoktatás fejlesztésére tett ajánlásainkat illeti, azok szinte pusztába kiáltott szavak. Anélkül, hogy a jelenlegi helyzetet dramatizálnám, az eddigi intézkedések alapján nem érzékelhető olyan társadalmi, szakmai konszenzus, amely biztos alapot nyújthatna a fejlődésnek, melynek alapján elindulhatnánk a modernizálás útján. Nem tapasztalható előbbre lépés az oktatás kormányzásában, irányításában sem, elég megemlíteni az intézmény fenntartási gondokat vagy a kisiskolák ügyét. Plasztikus példa az oktatás finanszírozásának, a pedagógusok foglalkoztatásának, az életpálya, az iskolaszerkezet kérdésköre. Látszólag strukturális, ám valójában mély tartalmi probléma. Például, a tankötelezettség egyaránt felvet finanszírozási és iskolaszerkezeti gondokat. A Zöld könyv és a Szárnyak és terhek tanulmánykötet egyaránt felhívta a figyelmet a pedagógusok kulcsszerepére az oktatásban. Döntő módon e szakmán, hivatáson múlik, hogy milyen lesz az oktatás színvonala, minősége. Nélküle nem tehető működőképesebbé, modernebbé a közoktatási rendszer.
–Három év alatt sok minden történt az országban, ami akadálya lehetett az ajánlások megfogadásának, különböző intézkedésekbe történő beépítésének. Számoltak ezzel?
–Kétségtelenül váltás történt az oktatási adminisztrációban, új törvények készülnek, alapvető ügyekben is, mint amilyen az iskola fenntartása, vagy a tankötelezettség, új elképzelések formálódnak. A szakmának meg kell vizsgálnia, hogy ezek az intézkedések hogyan szolgálják egy hosszú távú szakmai stratégia kialakítását, segítik-e az ország felemelkedését? Véleményünk szerint nagy ívű oktatási reformok vannak készülőben, megújulni készül szinte minden. Ebben a helyzetben különösen fontos az ajánlások, illetve megvalósulásuk áttekintése, annak megállapítása, hogy mely törekvések igazodnak az ajánlásokhoz. Az elmúlt héten, egy konferencián ugyanakkor arra utalhattunk, hogy célfoltok, ködös jövőképek állnak előttünk. Ezért is vállalkozott a konferencia megrendezésére a Magyar Pedagógiai Társaság. Azt szeretnénk, hogy a változásra elkötelezett, progresszív pedagógusok konstruktív párbeszédben vitassák meg közös dolgaikat az oktatás irányítóival, a szakmai szervezetek képviselőivel, a gyakorló pedagógusokkal.
–Azt mondta, hogy eddig szinte semmi sem vált valóra a legutóbbi kongresszus ajánlásaiból. Ebből következtethetünk a Magyar Pedagógiai Társaság gyenge lobbi erejére?
–Az oktatásfejlesztés nem három évre szóló, hanem hosszú távú folyamat. Társaságunk a legnagyobb létszámú, szakmaiságában erős, az utóbbi két évben is növekvő létszámú, civil szervezet. Tagjaink a szakmai közéletben is szerepet vállalnak. Nem kritikai, konfrontáló konferenciára készülünk tehát, hanem vitán nyugvó szakmai megbeszélésre. Más kérdés, hogy ezúttal ajánlások helyett állásfoglalást teszünk majd közzé, hiszen se kritikára, se elemzésre nem szolgálhat alapul egy, az oktatásról készített gyorsfénykép. Lobbi erőnkről szólva, lehetőségeink végesek, de nem lebecsülendőek, bár csupán egy civil szervezet vagyunk.
–Úgy értsem markánsabb, határozottabb cselekvést várt az oktatás irányítóitól az utóbbi három évben?
–Legkomolyabb elvárásunk a párbeszéd, melyben lényeges kérdés a gyakorló pedagógusok szakmai véleménye. A pedagógusok és társaságunk tagjai körében is nagy a készség a higgadt szakmai párbeszédekre, kívánalom a szakmai egység. A tanár számára fontos a szakmai küldetéstudat, ez jelöli ki számára a fejlődés, a fejlesztés irányát.
–A sok konferencia nem ad erre alkalmat?
–Az úgynevezett „kis” konferenciáknak nincs szintetizáló erejük, ugyanakkor el kell távolodnunk attól a gyakorlattól, mely szerint társaságunk csupán húsz, harmincévente rendez a nevelésügy egészével foglalkozó kongresszust. Bár nem tudom megmondani, mikor kerül sor a nyolcadikra, de aligha egy évtized múlva.
–Mind az ajánlásokban, mind a közbeszédben gyakori téma a társadalom és az iskola, a család és az iskola, illetve a pedagógus és a társadalom közötti bizalom megingása. Vajon helyrebillenhető?
–Évek óta olyan gazdasági környezetben élünk, amelyben a társadalom csak egy szűk rétegének javulnak az életfeltételei, a többségé sajnos romlik. A negatív jelenségek csökkentik a bizalmat. A pedagógusokban is megfogalmazódnak a bizalomvesztés okai: a romló élethelyzet, a szakmai perspektíva, a pályakép, a stabilitás hiánya, az óraszám, az előmenetel, a nyugdíjrendszer bizonytalansága. Már az is erősíti a bizalmat, ha a gondokról nyíltan tudunk beszélni, ha hidat tudunk építeni a pedagógusok, a szakmai csoportok, az irányításban dolgozók között. Jól látható, biztosan átjárható hidat.
–Három évvel ezelőtt, és most is szó esett a médiáról. Valóban akkor szolgálja jól a szakmát a média, ha csak a pozitív eseményekről ad hírt?
–Egyre nagyobb szerepe van a médiának az emberformálásban, hatással van az életünkre, ide értve a magánéletet is. A média lehet jó szövetségese a pedagógiának, az iskola- és nevelésügynek. Tárja föl a negatív jelenségeket, de felkészült riporterei ne a szenzáció szintjén tálalják a történteket a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak. Mutassák be a helyzet megoldásának lehetőségeit is.
–Mi lesz a "Kongresszus után - a változások folyamatában" című konferencia témája?
–A nyitónapon előadást tartanak: Czene Attila és dr. Gloviczki Zoltán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárai, dr. Odrobina László a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, a résztvevőket üdvözli Lászlófy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is, az ajánlások eddigi sorsáról pedig a Magyar Pedagógiai Társaság nevében én ejtek néhány szót. A szekciókban a főbb témák a következők: a gyermek, a tanulás, a pedagógus, az eredményesség, a partnerség és a munka világa.
Novák Gábor
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
