Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

PÁRBESZÉD A KÜLÖNBÖZŐK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL

2011-06-21 00:00:00
Az EGYÜTT című rendezvény célja társadalmi párbeszéd elindítása.

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány „EGYÜTT” - PÁRBESZÉD A KÜLÖNBÖZŐK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRŐL címmel rendhagyó társadalmi eseményt szervezett 2011. június 20-án, hétfőn a Károlyi - Csekonics Rezidencián. A rendezvényt dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg. A házigazda Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, kiemelt vendége pedig John O. Balian, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kulturális attaséja volt.

Az EGYÜTT című rendezvény célja egy olyan széles körű társadalmi párbeszéd elindítása, mely megvizsgálja, hogy milyen akadályai vannak az „átlagtól” eltérő emberek befogadásának, és megoldásokat keres az együttműködésre attól függetlenül, hogy résztvevői hogyan emberek: nők, férfiak, kiemelkedően tehetségesek, valamely ritka betegségben szenvednek, mozgásukhoz használnak-e segédeszközt, vagy hol születtek. Az eseményen beszédet mondott John O. Balian, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kulturális attaséja és Yang Yongquian, az Új Kína Hírügynökség igazgatója is, így három kontinens képviselői összegezhették tapasztalataikat.

A rendezvény a Vizuális Világ Alapítvány által készített Társas játék – Elliot Aronsonnal című dokumentumfilm ősbemutatójával kezdődött. A film jól illeszkedik a magyar EU-elnökség egyik prioritás-témájához, az iskolai agresszió kérdésköréhez.  A Társas játék – Elliot Aronsonnal három szálon fut: ellátogat egy integrációs szemléletű középiskolába – ahol a fogyatékkal élőkkel való együttműködésre látunk szellemes példákat -, bemutat egy gyermekük számára befogadó közösséget kereső szülőpárt, akik végül a magyar-kínai kéttannyelvű iskolában találták meg ezt a szellemiséget, illetve nyomon követi a neves amerikai szociálpszichológus, Aronson 2009-ben tett budapesti látogatásának főbb állomásait. Emellett felvázolja az Aronson által kidolgozott kooperatív tanulási technikát, a mozaikmódszert, amelynek segítségével befogadóbb iskolai légkör, a diákok között nagyobb empátia és eredményesebb együttműködés teremthető meg. Az Egyesült Államokban az utóbbi tíz évben az iskolai agresszió mértéke folyamatos csökkenést mutat, ami, kutatások szerint, a mozaikmódszer alkalmazásának is köszönhető. A film 2010-ben készült, producere Kozák Zsuzsanna, rendezője Nagy Kata, fő támogatója a budapesti Amerikai Nagykövetség.

 

A vetítést követően Veiszer Alinda  moderálásával kerekasztalbeszélgetésre került sor, melynek résztvevői négy szektor – az oktatásügy, a szociális ügyek, a gazdaság és a médiaipar – képviselőiből tevődtek össze.

Dávid István, a NEFMI főosztályvezetője a fogyatékkal élők szociális integrációjáról, rehabilitációjáról beszélt. Hangsúlyozta az önbecsülés, a kölcsönös bizalom, az érdeklődés és az egymásra való nyitottság fontosságát. Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezetője rámutatott, hogy a média felelőssége - és lehetősége - a társadalmi párbeszéd kialakulásnak tekintetében óriási, hisz az a témák rangsorba állításával, a prioritások kezelésével úgymond "tematizálni" tudja a közéletet. Bizonyos esetekben nem csupán azt irányítja, miről gondolkozzanak az emberek, de a szerkesztés sajátos módszereivel azt is meg tudja határozni, hogy mit gondoljon a közönség az adott témáról, sőt, olykor épp a bemutatás hiányával cselekvésre is késztethet egyéneket. Lányi Marietta, a Gyermekek Háza pedagógiai vezetője az oktatásügy szempontjaiból közelített a témához. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre feszítőbb kérdés a fogyatékkal élő tanulók iskolai helyzete, s a magyar oktatást jellemző erős szegregáció számos problémát vet fel. „Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételezi a sérült emberek életkörülményeinek javítását, esélyegyenlőségük megteremtését. Ennek első lépése a kisgyermekkori (óvodai, iskolai) integráció, a sérült tanulók egészséges társaikkal történő nevelése, oktatása.” – tette hozzá. Küllői Péter volt befektetési bankár, a Bátor Tábor Alapítvány elnöke végül elmondta, hogy meglátása szerint mindannyian fogyatékosok vagyunk, csak van, aki láthatóan és van, aki nem. A későbbiekben arról fejtette ki véleményét, gazdaságilag hogyan éri meg a többségtől eltérő csoportokkal, egyénekkel együttműködni.

 

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 21°C - Viharos
  • Cs
  • Min:15°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:13°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: