Köznevelés online

Nevelésügyünk két kongresszus között

Figyelemreméltó konferenciát rendezett a Magyar Pedagógiai Társaság „Kongresszus után – a változások folyamatában” címmel május 27-én és 28-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Voltaképpen a három évvel ezelőtti, VII. Nevelésügyi Kongresszus hét ajánlásának sorsáról volt szó.A plenáris ülésen is heten kaptak szót. Köszöntőjében dr. Ádám György a magyar Pedagógiai Társaság tiszteletbeli elnöke azt hangsúlyozta, hogy a százhúsz éve alakult, csaknem háromezer tagot számláló, stabil szakmai közösséget kellő hivatástudat, felelősségérzet, társadalmi elismertség jellemzi. A legutóbbi kongresszuson született ajánlások sorsának elemzésével, valóra váltásukhoz tett, megegyezésen született javaslataival segítheti az oktatási kormányzat munkáját mind a törvényalkotás, mind a hosszú távú oktatási elképzelések kidolgozását. Péceli Gábor a BME rektora örömmel vette, hogy intézményük nem csak a három évvel ezelőtti kongresszusnak, hanem a mostaninak is otthont adhatott.Az előadások sorát Glovizczki Zoltán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára azzal nyitotta meg, hogy a kormány oktatási programja nem az ajánlásokra épül, hiszen nevelési elvekre nem is épülhet. Viszont a hét ajánlás egyes elemei helyet kapnak a programban. Azzal folytatta, hogy a hazai oktatás teljesítményét könnyű szembeállítani a svédekével, a finnekével, vagy egyes ázsiai országokéval, de hasonlóan könnyű okokat keresni tőlük való elmaradásunkra. Egy biztos, az oktatásba jó befektetni (lásd Lengyelország), ám az ajánlások organikus reformért kiáltanak, miközben sebészi beavatkozásra van szükség, hiszen a magyar oktatás önmaga alternatívája lett az utóbbi húsz esztendőben. A többi közt azért is, mert szinte csak a külföldi példákra, projektekre figyelt, az identitásra, a hagyományokra alig. A helyettes államtitkár szimbolikusan a kenyérkészítéshez hasonlította a helyzetet: új kormány, új kenyér. Persze, legyenek alternatívák (kiflik, perecek egyebek), de ne felejtsünk el visszaállni a dagasztóteknő („melence”) mellé. Most a kenyérre kell összpontosítani. Ez a módszer sok szempontból ósdinak tűnik fel, mondta a helyettes államtitkár, de így készül a fogyasztható kenyér.

Arra is figyelmeztetett az előadó, hogy nevelni csak értékek mentén lehet, és ehhez biztosítani kell a feltételeket. Például az óvodát hároméves kortól. Mindenkinek, és lehetőség szerint a lakóhelyén, ahogyan az iskolát is. A kivitelükben szép, 1-4. osztályosoknak készülő tankönyvek tartalmát azonban többnyire főiskolai, egyetemi tanárok hagyják jóvá, ezért a szövegek, a témák nem mindig illeszkednek a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Nem tartotta jónak azt sem az előadó, hogy háromezernél is több tankönyvféleségből választhatnak az iskolák, illetve, hogy háromezerre rúg az iskolafenntartó önkormányzatok száma. Nem véletlenek a fenntartói csődök. Maradva a pék hasonlatnál: az előadó szerint az iskola kovásza a pedagógus. Rajta áll a tanítás minősége, a tanulók teljesítménye, az oktatás színvonala. Meg kell becsülni a pedagógust, javítani a képzését, a fizetését, elősegíteni képességei kibontását és értékeit meg kell ismertetni a társadalommal.

*

A közös gondolkodásnak se kockázata, se alternatívája – szögezte le előadásában dr. Benedek András a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, aki szerint éppen a párbeszédek teszik komoly társadalmi eseménnyé a konferenciákat. Politikától mentes eseménnyé, hiszen a Magyar Pedagógiai Társaság konferenciáit, kongresszusait 1993-tól már nem jellemzi kormányzati, ideológiai ráhatás. Nem jellemezte a 2008-as kongresszust sem, ahol a köztársasági elnök azt mondta, hogy az ajánlásokra időről, időre vissza kell térni, meg kell vizsgálni mi lett a sorsuk, mert kijelölhetik egy hosszabb távú oktatási program irányát, megalapozhatják a tartalmát. Rátérve a konkrét ajánlásokra Benedek András kiemelte az iskola iránti társadalmi bizalom helyreállítását. Világos cselekvési tervre volna szükség, illetve arra, hogy a civil szféra és az oktatási kormányzat együttműködése nem merüljön ki egymás mondandójának cáfolatában. Sajnálatosnak tartja, hogy az utóbbi három évben sem javult a gyerekek tanulási motivációja, és ezen a tankötelezettség csökkentése sem fog változtatni. Hivatkozva a Társaság szakmai kollégiumának álláspontjára kijelentette, hogy az integrációhoz talán a pénznél is fontosabb a gyerekközpontú program, s hogy az oktatás finanszírozásában nagyobb gondot kellene fordítani a kisiskolákra (akár pozitív diszkriminációval). Örömmel konstatálta a professzor az interdiszciplináris szemlélet erősödését, a tehetségpontok kialakítását, a tehetséggondozási törekvéseket, valamint azt a tényt, hogy a kongresszusi ajánlásokra született állami reakciók egyike sem volt elutasító.

A Társaság széles bázison született, szakmapolitikai anyagot segítő szándékkal adta át az oktatási kormányzatnak, fájlalják azonban a párbeszéd hiányát az oktatás irányítóival, valamint a hosszú távú stratégia hiányát, a pedagógiai szolgáltatás bizonytalan finanszírozását, illetve azt, hogy sok pedagógus azért nem tudott eljönni a konferenciára, mert képtelen volt kifizetni a nem egészen tízezer forintos regisztrációs díjat. (Ők interneten követhették nyomon a tanácskozás eseményeit.)

X (csillag)

A Nemzetgazdasági Minisztérium Odrobina László főosztályvezetővel képviseltette magát a konferencián. Szakképzés központú előadásában kitért a tananyag elméleti jellegének túlsúlyára a gyakorlattal szemben, a pedagógusképzésből hiányzó jogi tudnivalókra, egyes szakmákban a túlképzésre, másokban jelentkezők hiányára, a TISZK- kel és a duális képzéssel kapcsolatos problémákra és az Országos Képzési Jegyzékbe került szakmák számának nagyságára.

Háromféle diákról szólt Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára. Az első „a vizsgákon menő, a strandon nem, a másik a strandon igen, a vizsgákon nem, a harmadik pedig mindekét helyen menő”. Ez utóbbi mind fizikálisan, mind jó állapotban van, föltehetően kiegyensúlyozott, boldog ember. Mint mondta, a sport az egészség megőrzésének eszköze, és egy pillanatig sem kell félnünk attól, hogy a gyarapodó izmok kiszorítják az agyat a koponyánkból. Példaként azokat a magyar sportolókat említette, akik több diplomával is rendelkeznek (ő, maga kettővel), s helyt állnak mind a sportban, mind a hivatásukban. Végül arra kérte a pedagógusokat, hogy legyenek türelmesek a sporttehetségekkel, ahogyan azok a matematikában, fizikában stb. kitűntekkel is.

A konferencia „külföldi” vendége volt Lászlófy Pál a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke. Ő hídépítésnek nevezte a szakmai szervezetek és az oktatás irányítása közötti kapcsolat életre keltését. A szövetség, mely a szakmai kérdéseken kívül érdekvédelemmel, továbbképzéssel, konferenciák szervezésével is foglalkozik, a híd meghosszabbításán is fáradozik. Azt szeretné, hogy Budapestig, s még tovább is érjen, stabil maradjon és segítse elő a Kárpát-medencei magyar pedagógusok közötti összekötését.

Ez a híd áll, hiszen a romániai magyar iskolák, pedagógusok számos hazai programba bekapcsolódtak, legutóbb például a tehetség- pontjaikat építették ki.

*

A konferencia hat szekcióban, vitákkal folytatódott. Mi oda kukkantottunk be, ahol a pedagógusképzés volt a fő téma. Falus Iván felvázolta a helyzetképet, majd vitatémákat ajánlott a hallgatóságnak. A hozzászólók közül Kovács Géza oktatási szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola a megrendelő, a főiskola, az egyetem a szolgáltató, tehát az iskolának kellene megmondania, milyen pedagógusra van szüksége. Kovács Géza azt szeretné, ha a képzők szorosabban együttműködnének az iskolákkal, elsősorban azokkal, amelyekben kiválóan képzett, több diplomás tanárok tanítanak. Dr. Bárdos Jenő egri egyetemi tanár szerint angol mintára nálunk is be kellene vezetni, akár az életpálya modellbe beiktatni a Pedagógiai Doktora címet, s ezzel a tudományszeretet visszaköltözhetne az iskolába. Hunya Márta oktatáskutató az angol életpálya modellt ismertette, amely lényegesen egyszerűbb és áttekinthetőbb a mienknél, ráadásul nem tartalmaz felesleges vizsgákat. Dr. Bosch Márta a BME képzésvezetője a kétciklusú képzés megtartása mellett érvelt, tekintettel az egyetemen hosszú ideje bevált gyakorlatra. Másokhoz hasonlóan fontosnak tartja a gyakorlati képzés erősítését, akár mentortanárokkal, és az esti és levelező képzésben is.

NG