Köznevelés online
Huszonnégy bajban lévő településnek nyújt gyorssegélyt a NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága.

Huszonnégy bajban lévő településnek nyújt gyorssegélyt iskoláik megőrzése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága. A támogatás mértéke összesen 191 millió forint, ebből létszámarányosan 5-15 millió forint közötti összeget kapnak a működőképesség határára sodródott önkormányzatok – jelentett be a sajtó képviselőinek Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.A korábbi két kormányzati ciklus idején 163 kisiskola kapujára került lakat, annak ellenére, hogy ezen intézmények működtetése, az ezzel járó kiadások csupán 1 százalékát teszik ki a közoktatás költségvetésének – mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Mint mondta, a költségvetés 300 millió forintot különített el a bezárt kisiskolák újraindítására, ám az ezzel járó gondokat csak négy település – Érnagypatak (Geszteréd), Lipót, Pecöl, Siklósnagyfalu – merte felvállalni. A fennmaradó 200 millióból pedig azokat a falvakat segítik meg, amelyek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fordultak, hogy megmentsék iskolájukat a bezárástól.
A kisiskola nem jelenti azt, hogy alacsony színvonalú lenne az oktatás, ezt számos példa bizonyítja – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Az államtitkár elmondta, hogy a mostani gyorssegély után hosszú távon a készülő közoktatási törvény fogja rendezni ezeknek az intézményeknek a helyzetét. Rendkívül fontos ugyanis, hogy megmaradjanak a településeken az iskolák, ha másképp nem, hát legalább az alsó tagozat, még ha összevont formában is. Ellenkező esetben arra kényszerülnek az ott élő fiatalok, hogy elhagyják otthonukat. A kisiskolák megőrzése tehát nem gazdasági, hanem társadalompolitikai kérdés.
A sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa bejelentette, hogy a 2011/12-es tanév nemzeti megnyitóját ezért egy olyan községben tartják, ahol ősszel újraindul a korábban bezárt iskolában a tanítás, mégpedig a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.
A közlemény teljes szöveg elolvasható az Oktatásért Felelős Államtitkárság honlapján (www.kormany.hu)
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.