Köznevelés online
Az alulról jövő kezdeményezés igyekszik oktatáspolitikai koncepciót kidolgozni.
Március utolsó napján tartotta alakuló ülését az AGÓRA – oktatási kerekasztal. A HAT – Hálózat a Tanszabadságért nevű szervezet kezdeményezésére 16 szervezet tette közzé felhívását: rendezzenek egy konzultációsorozatot, amelynek eredményeképp kidolgoznak egy hosszútávú, konszenzuson alapuló oktatási koncepciót.
A felhívásra 178 személy jelentkezett, közülük 80 vett részt a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tartott alakuló ülésen. Több mint harmincan előre jelezték, hogy csak interneten keresztül tudnak részt venni a vitában. A délelőtt tíztől délután ötig tartó program keretében először arról egyeztettek hogyan is dolgozzon a társaság, melyek legyenek a döntéshozatal szabályai, döntöttek a „házszabályról”. Később kisebb csoportokban azt vitatták meg melyek azok a pontok, amelyekről a későbbiekben részletesen kell tárgyalniuk, vagyis melyek a mai magyar közoktatás égető problémái – tájékoztatott Fábry Béla az AGÓRA egyik szervezője, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke.
Trencsényi László egyetemi oktató, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, jelentette be a kerekasztal megalakulását. Nahalka István oktatáskutató bevezetőjében megfogalmazta azokat a célokat, amelyekre a fórumsorozat életre hívói a felhívásban is utaltak. A közoktatási „feszültséglista” azonban még nem készült el, körültekintően kívánják meghatározni már a témákat is. A laza szerveződésű, ám határozott céllal dolgozó társaság nyitott fórumokon vitatja meg majd ezeket. Az oktatási kerekasztal munkájában oktatási szakemberek, tanárok, óvodapedagógusok, kollégiumi nevelők, szülők is részt vesznek, mindenki saját személyét képviseli és önként jelentkezett. A magyar közoktatásban egyedüli módon most alulról jövő kezdeményezés igyekszik oktatáspolitikai koncepciót kidolgozni. Szigorúan szakmai alapon működnek, a politika színterén nem kívánnak megjelenni. A tagok között ugyan regisztrált Osztolykán Ágnes az LMP, és Kunhalmi Ágnes az MSZP képviselője, de mint szakemberek vesznek részt a munkában.
Az AGÓRA résztvevői a magyar társadalom modernizációját azzal kívánják segíteni, hogy 2013 szeptemberére megpróbálják összerakni az oktatási stratégiát. A tagok között erős a konszenzusra törekvés szándéka – hangsúlyozta Fábry Béla.
A kerekasztal következő ülését körülbelül egy hónap múlva tartja.
st
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.