Köznevelés online

Meg kell teremteni az oktatás és a nevelés egyensúlyát

Megszoktuk már, hogy a kormányváltással együtt jár az oktatás hol kisebb, hol nagyobb átalakítása. Nincs ez másképpen most sem, hiszen elég csak a készülő új köz- és felsőoktatási törvényre gondolni. Csakhogy a nagy ívű elképzelések megfogalmazói gyakran elfeledkeznek a hétköznapok szorító gondjainak enyhítéséről. Kérdéseinkkel dr. Gloviczky Zoltán helyettes államtitkárt kerestük meg.</p> 

---- Többnyire családi, pedagógusi minta alapján lesz valaki tanár. Az Ön esetében melyik volt a meghatározóbb?

--- Noha felmenőim számosan pedagógusok, én Tárnoki Éva általános iskolai irodalomtanáromnak köszönhetően lettem tanár.

---- Hogyan, mivel volt képes ennyire megbabonázni egy tizenéves gyereket a tanára?

---- Élvezettel és hatásosan tanított, fontos dolgokkal foglalkozott és nyitott egyéniségként a világ szépségeit tárta elénk, elém. Figyelte, tudta melyik gyereknek mire nyílik a szeme, mire érzékeny a füle. Észrevette, hogy a szüleimmel gyakran járok színházba, és a darabokról kritikákat íratott velem. Nem voltak ezek komoly, alapos, elemző írások, de számomra nagyon jelentősek. Később, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában tovább erősödött bennem a magyar irodalom, a tanári pálya szeretete, és kiegészült a latin nyelvhez, kultúrához való vonzódással. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar-latin szakon tanultam, majd a magyart idővel ógörög-levéltár szakra váltottam. Nyelvtanári diplomámat 1991-ben, a levéltárosit pedig egy évvel később vehettem át. Tanítani 1991-ben, a Németh László Gimnáziumban kezdtem, ahol Hoffmann Rózsa volt az igazgató. Vele együtt kerültem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre 1998-ban, ahol a pedagógiai intézetet vezettem, és szintén vele érkeztem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba is tavaly.

--- Dolgozott a közoktatásban, részt vett a tanárképzésben, de munkája kötődött-e valamilyen szálon az oktatás irányításához?

---- Ami az oktatás tartalmát illeti, több szálon is. Tagja voltam az én szakterületemet érintő kerettanterv készítő bizottságnak, részt vettem az érettségi követelmények kidolgozásában, és a Kereszténydemokrata Néppárt oktatási szakbizottságának munkájában is.

---- Nem meglepő, ha határozott elképzelése van az oktatás fejlesztéséről egy helyettes államtitkárnak. Ezek nagy része már nyilvánosságra került, de például a nevelés erősítéséről, vagy a pedagógusok társadalmi elismertségének növeléséről szívesen vennék véleményét olvasóink.

---- Kezdjük azzal, hogy nem elképzelésem, célom van, hanem elképzeléseink, céljaink vannak. A minisztérium oktatással foglalkozó vezetői mind pedagógusok, tanítottak hosszabb-rövidebb ideig, és azonos elképzelések szerint, ugyanannak a célnak az elérésért dolgoznak. Nem a pozíció vonzott bennünket, hanem az oktatás jobbításának a lehetősége, a közös akarat. Ami a nevelés megerősítését illeti, sokan megkérdezik tőlünk, hogyan kívánjuk megvalósítani a gyakorlatban. Abban általában nagy az egyetértés, hogy az oktatás jogilag jól szabályozható, eredménye mérhető, és még abban is, hogy a nevelés az oktatás eszköze. Tapasztalatom szerint azt sem vitatja a szakma, hogy több gondot kell fordítani a tanulók nevelésére, jellemének formálására, viselkedésének alakítására. Megkockáztatom, nézetkülönbség abban sincs, hogy a nevelés legjobb színtere a tanításon kívüli időre szervezett foglalkozás. Azokra a nagy hagyományú tanfolyamokra, szakkörökre, kirándulásokra, színház- és múzeumi látogatásokra gondolok, amelyek erősen visszaszorultak az utóbbi években. Szeretnénk újra életre kelteni ezeket a nevelési szempontból fontos programokat. De legalább ilyen fontos az erkölcsi, etikai értékek, az emberi méltóság, a keresztény értékek megismertetése a gyerekekkel. Kétségtelenül időigényes és fáradságos munkáról van szó, mely ráadásul tanításon kívül hárul a pedagógusra.

---- Arra a tanárra, akinek a megbecsültsége, a fizetése igen alacsony. Miképpen próbálnak ezen változtatni?

---- A pedagógusok megbecsültségét mindenképpen növelni kell. A munka fontosságát a jövedelemben is elismerő változáshoz először elő kell teremteni a pénzforrást, másodszor pedig el kell dönteni, hogy rövid, vagy hosszú távra szóló megoldást akarunk. Húszezermilliárdos államadósság mellett csodával határos lenne több pénzt szerezni az oktatásra. Az idei évben már az is nagy eredménynek számít, hogy a tavalyi szinten marad az oktatás finanszírozása. Ugyanakkor érzékeljük, hogy a kormány fontosnak tartja mind a nevelés erősítésének, mind a pedagógusok helyzetének javítását. Belátható időn belül, ha az ország helyzete megengedi, akkor a jelenlegi szándéknyilatkozaton túl, az ehhez szükséges pénzt is biztosítani fogja. A szakszervezetek, a tanárok egy része a rövid távú megoldásokra hajlik. Nem meglepő, hiszen a százhetvenezer pedagógus többsége közelebb áll a nyugdíjhoz, mint a pályakezdéshez. Nekik a mára, a holnapra szóló megoldás lenne kedvezőbb. Viszont az azonnali intézkedések (óraszámok csökkentése, fizetésemelés) rendszerint jóval többe kerülnek, és nem oldják meg az alapproblémákat. Gondoljon a pedagógusok ötven százalékos béremelésére nyolc évvel ezelőtt.

Csaknem tíz évvel a rendkívüli nagyságú béremelés után ma is a pedagógusok alacsony fizetéséről, a tanórán kívüli foglalkozások finanszírozásának megoldatlanságáról beszélünk. Mi tehát a hosszabb távú megoldás mellett vagyunk.

---- Tíz, húsz évre gondoljunk?

---- Ahhoz képest, hogy az elmúlt húsz esztendőben úgyszólván semmilyen előbbre lépés nem történt ebben az ügyben, két évtized sem lenne sok. De látva a kormány gazdaságélénkítő, szociális és egyéb intézkedéseit, nyugodtan álmodhatunk nagyot, tervezhetünk nem túl rövid és nem túl hosszú távú megoldásokat.

---- A szakma örömmel vette a mindennapos testnevelés kötelező tételének tervét. Viszont azt is szóvá tette, hogy évről évre nő a testnevelésből felmentett, a gyógytestnevelésre utalt, és főként a rossz tartású tanulók száma. Lehet-e harmóniát teremteni az oktatás és a nevelés között a nevelésben oly fontos szerepet játszó testnevelés mellőzésével?

--- Nem lehet. Sokan érvelnek azzal, hogy az ő idejükben a testnevelésből felmentett tanuló ritka volt, mint a fehér holló. Én is túlzottnak tartom a felmentések számát, de negyven, ötven évvel ezelőtt diszlexiások se voltak. Persze hozzátenném, nem is tudtuk diszlexiás-e az írásból, olvasásból megbukott gyerek. Valahogy így vagyunk a testnevelésből felmentettekkel is. Erre most van lehetőség, és vannak, akik élnek vele. Bizonyos társadalmi szemléletet is tükröznek a felmentések, ugyanis a szülőnek könnyebb beírni gyereke ellenőrzőjébe a felmentés kérését, mint megmagyarázni neki a mozgás, a rendszeres testedzés, az egészség megőrzésének fontosságát. Kiváltképpen akkor, ha a szülő sem mutat jó példát. Egyébként a szülő valóban csak kérhet, ugyanis mind a felmentés, mind a könnyített vagy gyógytestnevelésre utalás kizárólag az orvos jogköre. Helyette senki, a testnevelő tanár se gyakorolhatja ezt a jogot. Egyébként az orvos még a gyógytestnevelésre utalt gyereknek is ajánlhatja a testnevelési órán való részvételt.

---- Az Ön életében milyen szerepe van a sportnak?

--- Iskolás koromban nagyon szerettem a testnevelési órákat, a sportfoglalkozásokat. Kivéve a szertornát középiskolában. Ma is rendszeresen sportolok.

---- Azt mondják minden, jó tanárnak van valamilyen hobbija, amit legtöbbjük a tanítványaival is megszerettet. Az Ön hobbija?

--- A bűvészkedés, 1984 óta vagyok hivatásos bűvész. Mielőtt megkérdezné, mondom, hogy elfoglaltságaim megakadályoznak fellépések vállalásában.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

N.G.