Köznevelés online
Beindították a párbeszédet.
Azt a kérdést, hogy lesz-e tankönyv az iskolákban, az önkormányzatoknak kell feltenni – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, miután megbeszélést folytatott a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületével. A jelenlegi jogszabályok szerint a tárcának nincsen beavatkozási lehetősége a folyamatba, ők annyit tettek, hogy beindították a párbeszédet, és arra kérték a feleket, hogy tárgyaljanak. A probléma egyébként az iskolakezdéshez szükséges mintegy nyolcmillió tankönyvből legfeljebb néhány tízezret érint. Az államtitkár elmondta: a jövőben az ingyenes tankönyvre szánt pénz címkézett összegként kerül a költségvetésbe, és a tankönyvkérdés egésze más logika szerint jelenik meg az új közoktatási törvényben.Mint ismeretes, a leghátrányosabb társadalmi körbe tartozó és a sokgyerekes családban élő gyerekek térítés nélkül jogosultak a tankönyvekre. Ennek az összegét a fenntartó önkormányzatok a Magyar Államkincstártól igényelhetik. Tavaly a pénz megérkezett az önkormányzatokhoz, de azok egy része nem erre a célra fordította az összeget, a terjesztőknek nem fizették ki a tankönyveket, de azok kiszállították az iskolákba. Ez az, amit idén már nem tettek meg, amíg nem kapják meg a pénzt nem adják oda a tankönyveket. A tárca nem tudja hány önkormányzatot és gyereket érint a probléma, mert a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete nem ad információt. Az államtitkárság ezért levélben kért tájékoztatást minden iskolától, egy-két kivétellel mindegyik válaszolt is, sőt sok azóta rendezte is tartozását vagy jelezte, hogy látja a megoldást. Az államtitkárság azt szorgalmazza, hogy a terjesztők lépjenek közvetlen kapcsolatba az önkormányzatokkal, és együtt oldják meg a problémát.
st
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.