Köznevelés online

Legyen-e rövidebb a nyári szünet?

Amint erről mind a Magyar Televízió Híradó című műsora, mind pedig több nyomtatott és internetes lap is hírt adott, megfontolásra javasolja az oktatási kormányzatnak az iskolai szünetek időtartamának átalakítását Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának elnöke.  Pokorni Zoltán azzal érvelt, hogy sok szülőnek szinte megoldhatatlan feladatot jelent, hogy gyermekeinek felügyeletről és megfelelő programokról gondoskodjon a tízhetes nyári vakáció idejére, és a diákoknak sem jó, hogy ilyen hosszú ideig kiesnek az iskola adta nevelési térből.
A nemzetközi gyakorlat szerint is általában kicsivel rövidebb a nyári szünet, mint Magyarországon. Problematikus a hosszú nyári szünet azért is, mert ha a cél a nevelő iskola megteremtése és az egész napos iskola elterjesztése, a túl hosszú nyári szünet gondot okoz, mert nem segíti elő a nevelési funkció erősítését.
Pokorni Zoltán azt is kívánatosnak tartaná, hogy a téli és tavaszi szünetek legyenek hosszabbak és nevezzék át őket karácsonyi és húsvéti szünetté.
A Híradó közzétette az Oktatási Államtitkárság reagálását. Eszerint az évközi szünetek rendjének megváltoztatása szerepel ugyan a fejlesztési elképzelésekben, de a nyári vakáció megrövidítését nem tervezik.
A Köznevelés többször is foglalkozott az utóbbi években ezzel a kérdéssel. Általában az szokott a nyári szünet megrövidítésével kapcsolatban ellenérvként elhangzani, hogy a nagy melegben nem lehet eredményesen tanítani, fegyelmet tartani például szinte lehetetlen. Mások viszont azzal érvelnek, hogy a tőlünk délebbre fekvő országokban is tanítanak, pedig ott nagy a meleg, illetve, hogy a módszertani kultúra változtatásával ez a probléma megoldható. Szintén gyakran elhangzik, hogy a júniusi tanítási időszak alkalmas volna olyan foglalkozások szervezésére, amelyek a manualitásra, a közösségi sportra, a kreatív személyiségfejlesztésre épülnek, és ezek a tanórák egészségesen kiegyensúlyozhatnák az oktatási időszakot, jelenleg ugyanis nyomasztó a verbális ismeretátadás túlsúlya.

A vakáció megrövidítése mellett érvelők a szülők szempontjára is hivatkoznak, akik a több mint kéthónapos nyári szünet idején általában nem, vagy csak nagy költségek, nehézségek árán képesek gondoskodni a gyerek felügyeletéről, és így sok fiatal az utcákon cselleng, olykor veszélyeknek kitéve.

Ritkábban, de időnként figyelembe vesztik a pedagógusok szempontjait is. Eszerint a tanár számára nélkülözhetetlen ez a rekreációs pihenőidő, illetve ha közgazdaságilag közelítjük meg a kérdést, a szünidő lerövidítése a munkaidő megnövelését jelentené, tehát burkolt fizetéscsökkentést eredményezne. Ma, amikor a tanári hivatást választja valaki, többek között azért vállalja a viszonylag alacsony fizetésért ezt a munkát, mert hosszú a nyári szünet, és ez például egy édesanya számára fontos szempont.

Pokorni Zoltán felvetése arra is felhívja a figyelmet, hogy az oktatásügy tele van átbeszéletlen, meg nem vitatott kérdésekkel. Aligha juthatunk ötről hatra, ha nem teremtünk fórumot arra, hogy valamennyi ilyen kérdésről az egész társadalom minden érintett csoportja, először is természetesen a pedagógusok és a szülők véleményt cseréljenek, véleményt formáljanak. A tananyag tartalmának korszerűsítésétől kezdve az iskolafinanszírozáson át a vezetők kinevezéséig, a tanári jövedelmek mértékétől az érdemi és lényegi diákjogok megfogalmazásán és az oktatási nyilvánosság kérdésein át az iskolai világítási, fűtési, biztonsági paraméterek pontos és ésszerű meghatározásáig – illetve, amint most látjuk: a tanév szerkezetéig – a kellően meg nem oldott kérdéseknek rendkívül hosszú listáját lehet összeállítani. Minden reform, változtatás, fejlesztés csak akkor lehet eredményes, ha azt az érintettek a magukévá tették és vállalják.

Descartes óta tudjuk, a módszer maga a lényeg. Esetünkben ezt talán úgy lehetne lefordítani: a megoldással valóban szinte egyenértékű a megoldásról szóló széleskörű és nyílt vita. Ez a siker egyik feltétele.

Sz.Sz.