Köznevelés online
Szinte naponta adhatunk hírt egy-egy iskolafelújítás befejeződéséről. A felújítások többszázmillió forint értékűek.
Felújították a Vári Szabó István Szakközépiskola tanműhelyeit Kiskunhalason. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által működtetett szakiskola az építőiparhoz kapcsolatos szakmák tanműhelyeinek átépítésére 174,4 millió forintot fordítottak. 142 millió forint jutott az oktatás eszközrendszerének bővítésére is. Összesen 989,6 millió forintot költhetnek a térségi integrált szakképző központ intézményeinek korszerűsítésére.
Baján 215 millió forintot költöttek az asztalosipari képzés bázisának fejlesztésére és 112 millió forintért vásároltak a gyakorlati képzéshez szükséges gépeket. Kiskunfélegyházán a gépipari szakmák oktatásához érkeznek világszínvonalú berendezések 185 millió forint értékben. Kalocsára pedig 34,5 millió forint értékű robottechnikai eszközök kerültek. Befejeződött a Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola és Kollégium infrastrukturális felújítása is Keszthelyen. Az iskola, valamint a kollégium 189 millió forintos uniós támogatásnak és a 44 millió forintos keszthelyi önrész köszönhetően újulhatott meg.
Az iskola és a kollégium földszintje is akadálymentesített lett, a felújított épület biztonságáért pedig tűzjelzővel bővített kamerás vagyonvédelmi rendszer felel. Korszerűsítették a villamos hálózatot és a fűtési rendszert, a melegvíz előállítását a jövőben napkollektorok is segítik. Új burkolatot kapott a főbejárat előtti tér, fedett kerékpártároló épült. Egy másik sikeres önkormányzati projekt keretében ezen kívül több mint 25 millió forint értékben 190 tanulói laptop és több tanári eszköz beszerzése is folyamatban van az iskola számára.
Átadták a komlói általános iskola több mint 660 millió forintból felújított épületét. A kivitelezés három hetet csúszott.
550 millió forintos beruházásnak az eredményeként újulhatott meg az 1903-ban épült lábatlani Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola is, amihez 370 milliót önerőből az önkormányzat tett hozzá, százmillió forint támogatást pedig a Holcim Zrt. nyújtott. A megújult iskolát szeptember 25-én adták át.
Letették az alapkövét annak az új iskolának, amely a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szajolban a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és diákjai nehéz körülményeit hivatott megoldani. Az iskola jelenleg négy helyen, négy épületben látja el az alapfokú oktatás teendőit, ami nagy megterhelést jelent diák és pedagógus számára egyaránt. A 4. számú főút által kettészelt településen a folyamatos ingázás veszélyes, de elkerülhetetlen az óraközi szünetekben. Ez a tény tette indokolttá a bővítéses rekonstrukciót, amellyel integrálódnak az egymástól távol lévő, különálló épületrészek, megszűnik az épületek közötti ingázás, a balesetveszélyes 4-es számú főút elkerülhetővé válik.
A beruházás során építenek egy 1780 m2-es új, akadálymentes épületrészt, valamint korszerűsítik az 1200 m2-es meglévő épületet: szaktantermeket, nyelvi labort, orvosi szobát, tantestületi szobákat, logopédiai foglalkoztató helyiséget, szociális- és vizes blokkot, valamint egy 500 m2 alapterületű tornatermet hoznak létre. Kialakításra kerül – az iskolából eddig hiányzó – 100 m2-es közösségi tér. Megvalósul az iskola étkezőjének 100 férőhelyre történő bővítése; korszerűsítésre kerül – biomassza kazánnal – az iskola fűtésrendszere. Az esztétikus tárgyi környezet kialakítása kedvezően befolyásolja majd a gyermekek egészséges életmódjának alakulását.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program pályázati támogatásával megvalósuló beruházás 458 millió forintba kerül. A projekt alapkövét dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Szöllősi József, Szajol polgármestere ünnepélyes keretek között helyezte el.
Asztali számítógépek, laptopok és digitális táblák vásárlására nyert el uniós támogatást Békéscsaba négy közoktatási intézménye. Több százmillió forint értékben szerelik fel az intézményeket informatikai eszközökkel, többek között 524 tanulói laptoppal. Egy másik uniós projekt 286 millió forintos támogatásának köszönhetően pedig 421 multimédiás személyi számítógéppel szerelnek fel 27 iskolát a megyeszékhelyen. Emellett 183 tanteremben helyeznek el interaktív táblákat, az ezek működtetéséhez szükséges vezérlő berendezéseket és projektorokat. A két projekt száz százalékos támogatást élvez, így az iskolafenntartó önkormányzatnak nem kellett önrészt biztosítania a fejlesztésekhez.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.