Köznevelés online
Folytatódik a felújított iskolák átadása: ezúttal például többszázmillió forintos dunántúli beruházások elkészüléséről adhatunk hírt.
A Győr-Moson-Sopron megyei Mosonszentmiklós a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán 310 millió forintos uniós támogatást nyert el a 430 millió forintos összköltségű projekthez. A teljes projekthez az önkormányzat 40 millió forint önrésszel járult hozzá, míg a fennmaradó 80 millió forintot hitelből finanszírozták. A fejlesztések eredményeként az alsós és felsős diákok a korábbival szemben egy épületbe kerültek, miután a beruházást követően már 2400 négyzetméteres terület áll a diákok rendelkezésére. Amellett, hogy lehetőség adódott többek között a számítástechnikai, az idegen nyelvi és természettudományi szaktantermek, négy tanterem, egy könyvtár és egy orvosi szoba kialakítására, az oktatási intézmény fűtését a jövőben korszerű alternatív energiaforrással, földhő felhasználásával oldják majd meg.
A Komárom-Esztergom megyei Kisbéren lezárult 860 millió forintos oktatásfejlesztő beruházás. Az intézmény felújítására, az oktatási rendszer megújítására, fejlesztésére elnyert ötszáz millió forintos uniós forrást Kisbér önkormányzata az eredetileg vállalt 60 millió forint helyett 360 millió forinttal egészítette ki. Így a beruházást követően a szakképző iskola és a gimnázium egy udvarba, egymás mellé került a szakképzés minőségének javítása céljából. A pedagógusoknak így lehetőségük nyílik arra is, hogy a strukturálisan megújult épületekben modern feltételek között átképző kurzusokat tartsanak.
Somogy megyében 11 oktatási intézmény felújítása valósulhat meg idén kilenc milliárdból, az unió támogatásával - számolt be a kapos.hu. A legnagyobb beruházás a nagyatádi Bárdos Lajos iskolában mehet végbe, miután az iskola 1,2 milliárd forintos uniós, hazai, valamint önkormányzati támogatást kapott.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.