Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Holokauszt-oktatás és az internet

2010-05-11 00:00:00

Május 12-14. között a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tart nemzetközi műhely-foglalkozást a USC Soá Intézet. A programon, melynek címe „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet”, az Európából és a tengerentúlról érkező, Holokauszt-oktatással foglalkozó szakemberek azt vitatják meg, hogy a videó-interjúk és más, érzékeny témát érintő anyagok internetes felhasználása milyen oktatási és társadalmi hatásokkal járhat.

„A Holokauszt-túlélők és szemtanúk élettörténetei az emberiség egészének szolgálnak örökségül. Éppen ezért Intézetünk folyamatosan keresi a lehetőséget arra, hogyan bővítheti a Vizuális Történelmi Archívum interjúinak elérhetőségét.” – mondta Stephen Smith, az USC Soá Intézet igazgatója. „Az Internetes elérhetőség feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az interjúk világszerte hozzáférhetőek legyenek; ugyanakkor ez rendkívüli körültekintést igényel. Felelősséget nem csak az interjúkat adó túlélőkkel szemben viselünk, hanem azokkal a fiatalokkal szemben is, akik ezekkel a nem könnyen feldolgozható történetekkel szembesülnek. A Közép-európai Egyetemen rendezendő eseményen az Intézet munkatársai, valamint az európai kollégák az e témában felmerülő kérdéseket vitatják majd meg.”

„Az Intézet kiemelt feladatának tekinti, hogy az egyes országokban helyi interjúkat tartalmazó, az adott ország iskoláiban felhasználható oktatási anyagok készüljenek.” – mondta Szőnyi Andrea, a USC Soá Intézet magyarországi tanácsadója. „Jó néhány európai országban helyi állami és civil szervezetekkel együttműködve ismertetjük meg az interjúkat a pedagógusokkal, oktatókkal, képzéseket szervezünk számukra és segítjük őket abban, hogy az interjúkból diákjaik számára hasznos tananyagokat készítsenek. Bízom benne, hogy a Közép-európai Egyetemen rendezendő szemináriumon megvitathatjuk, hogyan fejleszthetők ilyen tananyagok kifejezetten Internetes használatra.”

A USC Soá Intézet közel 52.000 Holokauszt-túlélő és más szemtanú interjúját gyűjtötte össze és őrzi Vizuális Történelmi Archívumában (VHA). Az Archívum anyagai jelenleg világszerte 26 egyetemen és más intézményben érhetők el. A Közép-európai Egyetem a három európai hozzáférési hely egyike, és mint ilyen, természetes helyszíne az Intézet európai partnerei számára szervezett rendezvénynek.

„A Közép-európai Egyetem (CEU) Könyvtára számára nagy elismerés, hogy a közép- és kelet-európai régióban elsőként biztosíthatott hozzáférést a Vizuális Történelmi Archívumhoz. A 2009 májusában kezdődött együttműködés a CEU Könyvtár működésének fontos része. Könyvtárunk nyitva áll a CEU diákjai és tanárai számára, hogy az Archívum anyagait megtekintsék, de ugyanígy szeretettel várunk minden külső érdeklődőt: elemi és középiskolai tanárokat, illetve más partnereket is.” – mondta Szlatky Mária, a Közép-európai Egyetem Könyvtárának igazgatója.

A „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet” című rendezvény az új médiumok és a Holokauszt-oktatás kapcsolódási pontjait vizsgálja. Célja, hogy megfogalmazza, milyen lehetőségeket, feladatokat és kihívásokat jelent az online környezetben való oktatás. Az elsődleges célok között szerepel annak meghatározása, mit értünk internetes oktatási projekten; hogyan illeszthető a Holokauszt oktatása az új médiumok oktatásban való használatába, illetve annak megfogalmazása, milyen kihívásokkal jár az interjúk és egyéb érzékeny tartalmú anyagok online hozzáférhetővé tétele.

A Steven Spielberg által 1994-ben a Holokauszt túlélőinek és szemtanúinak tanúvallomásai összegyűjtésére és megőrzésére alapított USC Soá Intézet ma a világ egyik legnagyobb digitális videó-archívumát őrzi: 56 országban, 32 nyelven, közel 52.000 interjú készült. Az Intézet a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Bölcsészettudományi Karának része; működésének célja, hogy

a videó-interjúiból készült oktatási anyagok használatával küzdjön az előítéletek, az intolerancia és a fanatizmus ellen, illetve csökkentse az általuk okozott szenvedést.

Az Intézet mind a Dél-kalifornia Egyetemen, mind partnerein keresztül világszerte támogatja a tudományos kutatást, forrásanyagokat és online oktatási segédanyagokat biztosít a pedagógusoknak, illetve segíti a visszaemlékezések oktatási célú felhasználását. Az Archívumban őrzött visszaemlékezések mellett, az Intézet – partnerszervezetekkel együttműködve – a túlélőkkel és szemtanúkkal készített interjúk összegyűjtésével segíti más népirtások dokumentálását is.

További információ található az Intézet honlapján: www.college.usc.edu/vhi.

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 22°C - Viharos
  • Cs
  • Min:16°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:14°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: