Köznevelés online

Hetven éve történt

Emléktábla-avatásra került sor a Kamenyec-Podolszkij-i mészárlás 70. évfordulóján. A Holokauszt Emlékközpont a Kamenyec-Podolszkij-i tömeggyilkosság 70. évfordulóján a Rumbach utcai zsinagógánál elhelyezett emléktáblánál és a Holokauszt Emlékközpont belső udvarán rendezett gyász megemlékezést 2011. augusztus 26-án. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Páva utcai zsinagóga falán elhelyezett emléktáblával adózott az áldozatok emlékének. Az évforduló tiszteletére nyílt meg a tragikus eseményeket, s azok előzményeit bemutató „Hontalanul/Védtelenül – Deportálások 1941 nyarán” című kamarakiállítás.
A kormány nevében avatóbeszédet mondott dr. Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár (KIM).
„Soha nem szabad elfelejteni a Kamenyec-Podolszkijban történt tragédiát, amely során mintegy húszezer deportált, védtelenné, hontalanná vált zsidó embert öltek meg."
Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi a szemtanúk nemzedékének nevében emlékezett a 70 éve történtekre: „1941-ben, ezekben a napokban az állampolgárságukat igazolni nem tudó, 'alkalmatlan' alattvalókat Kőrösmezőre szállították, ahol a semmi várta őket. Több ezren vesztek oda, s csak néhányuknak - az ott lévő katonák közreműködésével -  sikerült elbújniuk a visszafelé induló vonaton, s beszámolni a történtekről.”  Schweitzer József  nyugalmazott főrabbi megemlékezett Slachta Margit, katolikus női rendfőnök tevékenységéről is, aki többször is tiltakozott a minden állampolgári és emberi jogot megsértő kitoloncolások, kegyetlenkedések ellen.
Az évforduló alkalmából kamarakiállítás készült (Csató Mihály munkája), melyet dr. Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont megbízott ügyvezető igazgatója nyitott meg. Beszédében elmondta, hogy „..a kiállítás a magyar zsidóság modern kori tragikus történetének egy felejthetetlen mozzanatát örökíti meg. Azt az időszakot, amikor …a magyar társadalom a zsidóságra hárította a felelősséget a társadalom minden bajáért... A zsidók bűnbakként való beállítása bármikor felhasználható hatékony eszköznek bizonyult… A bűnbakképzés társadalomlélektani folyamat, mely az európai társadalomban a mai napig jelen van. Kamenyec-Podolszkij története égbe kiáltó figyelmeztetés, fontos jel, intő tanulság. A kiállítás és az emléktábla avatása pedig fontos állomása a hazánkban évtizedek óta elmaradt szembenézésnek.”

Tulajdonképpen mi is történt pontosan Kamenyec –Podolszkijban?

A Szovjetunió megtámadása után támadt a magyar hadsereg és a kárpátaljai adminisztráció néhány vezetőjének az a gondolata, hogy az úgynevezett "hontalan", "rendezetlen állampolgárságú" zsidókat a magyarok megszállta ukrán területekre telepítsék át. (Ezek az emberek közül sokan a határkiigazításkor kerültek magyar fennhatóság alá. Voltak lengyel és cseh menekültek is közöttük.

1941 július folyamán megkezdődött a "hontalan" (azaz magyar állampolgársággal nem rendelkező) zsidók összegyűjtése. Előfordult, hogy magyar állampolgárságú, érvényes papírokkal rendelkező magyar zsidókat is letartóztattak. A „hontalanokat” mostoha körülmények (marhavagonokba zárva, megfelelő élelmezés, és víz nélkül) Kőrösmezőre szállították, majd innen több hullámban Ukrajnába hurcolták őket. Összesen mintegy 18 ezer embert telepítettek ki az országból.

A deportáltakat augusztus második felében átszállították Kamenyec-Podolszkij környékére. Itt legtöbbjüket a helyi zsidó lakossággal együtt augusztus 27-28-án Fridrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai legéppuskázták.

A tömeges gyilkosságok híre eljutott Budapestre is, több magyar politikus, így például Rassay Károly, Slachta Margit erőteljesen tiltakoztak a magyar részvétel ellen. A köztudatban elterjedt legenda szerint a magyar belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc, amikor megtudta, hogy mi történik ezekkel az emberekkel, személyesen autójával a határra sietett és egy vonatot még sikerült visszafordítania, majd leállíttatta a deportálásokat – a valóságban azonban erre semmilyen meggyőző bizonyíték nincs, arra viszont van, hogy a további kiszállításokat a térség irányítását átvevő németek erősen ellenezték, így az akció leállt. A deportáltak közül néhány embernek sikerült visszajutnia Magyarországra, a többiek a tömegsírokba kerültek.

Ez a magyar kezdeményezésre végrehajtott akció volt az első olyan tömeggyilkosság a második világháborúban, amelyben az áldozatok száma ötjegyű volt.  Nemzeti önismeretünk, reális történelemszemléletünk kialakítása céljából éppen olyan fontos emlékezetünkben tartani és a felnövekvő generációk gondolkozásában megjeleníteni a kamenyec-podolszkiji eseményeket, mint az újvidéki vérengzést. Nehéz tudomásulvenni, de az igazsághoz tartozik, hogy annak ellenére, hogy a háború alatt nemcsak az egyháziaknak vagy a polgári értelmiségnek, hanem magának a magyar kormányzatnak is voltak értékelhető kezdeményezései, tettei az üldözöttek védelmében, és a tömeges deportálásokra is csak a német megszállás után került sor, a holokausztot mégsem tekinthetjük pusztán ránk kényszerített, külső jelenségnek, mert magyar részről is nagyon sokakban gyilkos szándék működött és ez a szándék többször is el tudott jutni a megvalósulásig.

Kamenyec-Podolszkij éppen arra figyelmeztet, hogy a demokratikus jogállam legkisebb mértékű csorbítása, a humanista ideálok terén végrehajtott legkisebb engedmény is lavinaszerű, megállíthatatlan folyamatot indíthat el, amelyik elpusztítja magát a jogállamot és a humanizmust is. Egy rabbinikus mondás szerint, ha csak egy alefet elveszünk az igazságból, meghal az igazság.