Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Fiatalok és idősek – együtt

2011-01-10 00:00:00
A Köznevelés is hírt adott arról, hogy a NEFMI önkéntes munkára pályázatot hirdetett iskolák számára. Az önkéntes munka egyik lehetséges terepe az idősek gondozása. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot hirdet az Idősügyi Stratégia alapján innovatív programok működtetésének támogatására. A pályázat célja: az idősödők és idősek társadalmi részvételének erősítéséről szóló innovatív program/ok működtetésének támogatása.

 

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 20.000.000 Ft, azaz húszmillió forint. Pályázatot nyújthatnak be a miniszteri kijelöléssel rendelkező regionális, illetve egyházi szociális módszertani intézmények.

A pályázati program megvalósulása során a fiatal korosztály, az idősödő és idős korosztály egymás életébe és készségeibe betekintést nyer, azokat támogatja, segíti. A program kivitelezője kizárólag idősek nappali intézménye lehet, amely oktatási intézménnyel és vagy közművelődési szervezettel közösen tervezi, végzi pályázati programját.

A pályázati programban mindkét célcsoport és azok családjainak értékrendjét kiemelten kell kezelni és megjeleníteni. Az a pályázati program részesülhet támogatásban, melyben a célcsoportok érdeklődési köre, hiányterületei, képességei egymásra felhajtó erőként hatnak, melyben a fiatal korosztályt az idősebb tanítja valamely készségre és viszont, például:

  • idősebb korosztály szabadidős programot szervez a fiatalabbaknak,
  • idősebb korosztály felügyeletet nyújt a fiatalabbaknak,
  • közös programok megvalósítását szervezi meg úgy, hogy abban mindkét korosztály aktív feladatot kap.

A pályázat megvalósításának időszaka: 2011. február 1. – 2011. május 31. A pályázható összeg minimum 5 millió, maximum 20 millió forint. A pályázatot kizárólag elektronikus formában, adatlapon kell benyújtani. A benyújtás helye:Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya. (E-mail: szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu ). A pályázat benyújtásának határideje: 2011. január 11.

A miniszteri döntés alapján a nyertes pályázókkal a NEFMI támogatási szerződést köt.

A meghívásos pályázattal kapcsolatban további információkat a (1) 795-3149-es telefonszámon, valamint az szgyszftitkarsag@nefmi.gov.hu e-mail címen kaphatnak a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályától.

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 28°C - Felhős
  • Cs
  • Min:16°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:14°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: