Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Felére csökken az SNI-s gyerekek kiegészítő támogatása a fővárosban

2011-08-30 00:00:00
Levelet írtak a szülők Tarlós Istvánnak.

A Fővárosi Közgyűlés június 22-i határozatában döntött arról, hogy a sajátos nevelési igényű óvodások és iskolások kiegészítő támogatását felére csökkentik szeptembertől. A problémás gyerekekkel foglalkozó 17 alapítványi iskola, miután tudomást szerzett a döntésről, levélben fordult a főváros több illetékeséhez. Azután a közgyűlés elfogadott egy módosító javaslatot, amelyben kérik a főpolgármestert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy miként biztosítható az eddigi 40 ezer forintos havi normatíva, hiszen tavasszal átvizsgálták az intézményeket, és azokat szakmai és gazdálkodási szempontból is rendben találták. Választ azóta sem kaptak az intézmények.Most a szülők írtak levelet.A kiegészítő támogatás csökkentése ellehetetleníti az iskolákat – mondta Galigerné L. Judit, a Heuréka Általános Iskola igazgatója. – A kapott összeg, ami nominálisan ugyanannyi nyolc éve, az iskolák költségvetésének 40-45 százalékát fedezi. A kieső pénzt nem tudjuk miből pótolni. A szülők többsége nem tudna térítést fizetni, de a fővárossal kötött közszolgálati szerződés tiltja is a tandíjszedést. Ezek a gyerekek testi fogyatékosok, különböző tanulási zavarokkal, pszichiátriai nehézségekkel küzdők, például autisták, hiperaktívak, akik átlagos intelligenciával bírnak, de problémájuk miatt speciális segítségre van szükségük és nagyobb közösségben nem nevelhetők. A gyerekeket elhelyezéséről szakértői bizottságok döntöttek. Az iskolák eredményességét mutatja, hogy az arra alkalmas gyerekek hatodik osztály után többségi iskolába kerülnek. Van közöttük matematika tagozatos, sőt Bolyai-díjas is.  Mi kislétszámú csoportokban foglalkozunk velük, speciális terápiákat alkalmazva, logopédusok, gyógypedagógusok, pszichológusok, mozgásterapeuták segítségével.

Mivel az érintett iskolák még a tanévkezdős előtt néhány nappal sem kaptak választ, az aggódó szülők, a Gyermekeink Jogaiért Egyesület, valamint az Autisták Országos Szövetsége fordult levélben Tarlós István főpolgármesterhez augusztus 28-án. Ebben írják: a Főváros megfelelő saját intézmény híján 2003-tól alapítványi iskolák normatív támogatásával oldotta meg ezeknek a gyerekeknek az ellátását, törvényi kötelezettségének eleget téve. Szerintük a többségi iskolák ma sem tudják biztosítani sem a tárgyi sem a személyi feltételeket a gyerekek megfelelő ellátásához. Ha pedig az alapítványi iskolák ellehetetlenülnek, nem marad más választása a szülőknek, mint többségi iskolába adni gyereküket, mivel a törvény nem teszi lehetővé, hogy ezeket a gyerekeket gyógypedagógiai intézetek fogadják. Ez a megoldás „emberileg katasztrófális következménnyel” járna, a problémás gyerekek a nem megfelelő környezetben nem fejlődnének, és a többieket is hátráltatnák (a gyerekek 15 százaléka autista). A módosabb szülők megtehetik, hogy magántanulói státuszba vegyék gyereküket saját költségen. A szülők még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy eltérő keretben szervezzék meg a problémás gyerekek oktatását, de addig, amíg nem születik megnyugtató megoldás azt kérik, hogy biztosítsák az intézmények eddigi támogatását.

Az ügy 1100 gyereket érint, ami 66 millió forintot jelent, és ez nem igazán nagy összeg egy fővárosi önkormányzat költségvetésében. „Erkölcsileg nehezen védhető, hogy a legkiszolgáltatottabb gyerekeken kezdik a takarékoskodást” – fogalmaz a levél.

Lukácsiné Németh Krisztina két gyereke kapcsán is érintett az ügyben, egyikőjük a Heuréka másik a Gyermekház iskolába jár. Azt kérdeztem tőle, mit jelentene számára, ha az iskolák bezárnának.

– Katasztrófát – válaszolta. – A kisebbik autista fiúnak, aki tanárfüggő, talán tudna találni egy megfelelő személyt valamelyik többségi iskolában, de a másik, most negyedikes fiú egyáltalán nem integrálható. Ugyanakkor a 130 IQ-val rendelkező gyerek hasznos tagja lesz a társadalomnak, mivel felnőttként majd tudja kontrollálni viselkedését, ha addig számára megfelelő körülmények között tud fejlődni. Ezekben az iskolákban rugalmas a tanítási rend, ha a gyerekek 20 percet bírnak ki, addig, ha két órát, akkor addig foglalkoznak velük. Az osztályokat, amelyek legfeljebb 14 fősek három csoportban oktatják, mert annyira különböznek a képességek és a problémák. Krisztina elmondta, hogy ha többségi iskolába járna gyermeke, ő dolgozni sem tudna, mert a fejlesztéseket ezek az intézmények nem tudják biztosítani, és délutánonként különböző helyszínen tartott foglalkozásokra járnának, ami a gyereknek sem lenne jó. Képzésük legalább háromszor annyiba kerül, mint az átlagos gyerekek oktatása, nevelése. Véleménye szerint az érintett iskolákban tanuló gyerekek 70 százaléka sehová sem integrálható.

 

st

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 28°C - Felhős
  • Cs
  • Min:16°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:14°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: