Köznevelés online
Milyen jelentősebb események évfordulóira emlékezhetünk a közeljövőben?
440 éve, március 14-én halt meg János Zsigmond (II. János) magyar király, az első erdélyi fejedelem. 1540. szeptember 13-án a rákosi országgyűlés királlyá választotta, de végül soha nem koronázták meg. Miután 1541-ben Szulejmán szultán megszállta Budát, János Zsigmond uralmát csak az ország keleti felén gyakorolhatta, illetve a gyerek király helyett Fráter György és Izabella uralkodott. 1551-ben lemondott a trónról, és anyjával Lengyelországba költözött. Saját kezébe végül anyja halála után, 1559-ben vette a hatalmat, és sikerült is megszilárdítania Erdély helyzetét. A török és az osztrák által egyaránt fenyegetett Erdélyt végül is úgy mentette meg, hogy 1570-ben a speyeri egyezményben lemondott a királyságról. Az ő uralkodása alatt vált lehetővé Erdélyben a négy vallás - a katolikus, a református, a lutheránus és az unitárius - egymás mellett élése.
330 éve, március 14-én született Georg Philipp Telemann német zeneszerző, orgonista, karnagy, a barokk zene mestere. A XVIII. század egyik legünnepeltebb zeneszerzőjeként rengeteget dolgozott. Több mint ezer darabot komponált, egyedül többet alkotott, mint a szintén nem terméketlen Bach és Händel együttvéve. Mintegy negyven opera (leghíresebb a Pimpione, avagy az össze nem illő házaspár című vígopera), több mint 40 passió, számtalan kantáta és triószonáta, több száz szvit, nyitány, kamaradarab fűződik a nevéhez. A nyilvános előadások révén a zenét a korábbiaktól eltérően nemcsak az arisztokrácia, hanem a szélesebb néprétegek számára is elérhetővé tette.
110 éve, március 22-én szállította ki a Daimler-Motor Társaság (DMG) az első Mercedes 35 PS nevű járművet. Ezzel a Mercedes márkanév elindult a világhír felé. A névadó Emil Jellineknek, az Osztrák-Magyar Monarchia nizzai főkonzuljának első házasságából született lánya volt.
Március 22-e a víz világnapja. Jelenleg a Föld egymilliárd lakója nem jut egészséges ivóvízhez (kétszer ennyi ember lakóhelyén nincs megfelelő szennyvíztisztítás), 2025-ben pedig már az emberiség kétharmadát fenyegeti majd ez a veszély. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség nyolcvan százaléka és évente huszonötmillió idő előtti halál a szennyezett vízre vezethető vissza. Az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015. közötti időszakot a "Víz az életért" cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította. Ezen a napon Magyarországon a vízügyi szakma kiemelkedő képviselőit Vásárhelyi Pál-díjjal, illetve Sajó Elemér Emlékplakettel ismerik el.
60 éve, március 22-én halt meg Almássy László Ede gróf Afrika-kutató, felfedező. Az I. világháborúban hadirepülőként vett részt, autóversenyző, első osztályú lövész és vadász volt. Legjelentősebb felfedezései a Líbia, Egyiptom és Szudán határán fekvő Uweinat-hegység sziklafestményei. 1935-ben felfedezte az Egyiptom déli határvidékén, a Nílus szigetén élő, a XVI. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottait, a magyarabokat. 1941-ben az Afrika-korpshoz vezényelték. Feladata a németbarát El Mazri pasának, az egyiptomi hadsereg volt vezérkari főnökének Berlinbe juttatása volt, ami azonban nem sikerült. A háború után a Szahara kutatása mellett autóképviselettel és a sportrepülés fejlesztésével foglalkozott. 1949-ben harmadmagával egy vitorlázó repülőgépet Párizsból Kairóba vontatott, ezzel távolsági világrekordot állítottak fel. 1951-ben kinevezték a Sivatagkutató Intézet igazgatójává, de a munka elkezdésében halála megakadályozta. Az életéről készült nagyszabású amerikai film, Az angol beteg, 1997-ben kilenc Oscar-díjat kapott.
Március 23-a a Magyar-Lengyel Barátság Napja, amelyet 2007 óta március 23-án tartjanak annak emlékére, hogy 2006-ban Sólyom László köztársasági elnök és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrött ekkor avatta fel az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet, és ekkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.
.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.