Köznevelés online
A hazai szakmai, és az utóbbi időben egyre inkább a tágabb közéletet is folyamatosan foglalkoztatja a pedagógusok minőségének a kérdése.
Gyakorta hangzik el az a sommás megállapítás, hogy a magyar pedagógusok közül sokan kontraszelektáltak, kiégettek – itt az ideje, hogy valamiféle alapos szűrést hajtsanak végre a pedagógusok között, távolítsák el onnan a pályára alkalmatlanokat. A másik oldal kategórikusan elutasítja a tanárok bármiféle külső értékelését.
Szakmai fórumok az okokat keresve a pedagógusképzés szerkezetéhez, tartalmához jutnak el, azt bírálják, azt szeretnék megreformálni. Több fórumon is azt hangoztatják, hogy a bolognai szerkezetű tanárképzés a közoktatás katasztrofális állapotának az okozója, a kialakuló természettudományos tanárhiány előidézője. A bolognai folyamat számlájára írják azt a tényt is, hogy olyan intézmények, a tanárképző főiskolák, amelyek korábban csak általános iskolai szintre adhattak ki diplomát, most mesterszakon olyan diplomát bocsátanak ki, amellyel középiskolában is jogosult majd birtokosa tanítani.
Amikor közös gondokat említünk e cikk címében, akkor arra utalunk, hogy Európa számos országában tanárhiány van, különösen a természettudományok területén, és általában gondokat vélnek felfedezni a tanári pálya vonzerejét illetően is.
A gondok általános jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Európai Unió Bizottsága és Parlamentje egyetértésben az EU országok oktatási minisztereivel 2007-ben és 2009-ben következtetéseket fogalmazott meg a tanári munka és a tanárképzés minőségének javításáról. Ezt a dokumentumot jelentős összeurópai szakértői munka előzte meg, és a következtetéseket, mint követendőket a magyar kormány képviselője is aláírta.
Mielőtt azonban az egyes részletkérdésekkel foglalkoznánk egy dologra fel kell hívnunk az olvasó figyelmét: a bolognai folyamat keretében a hallgatók első csoportja 2009. júniusában szerezte meg alapszintű diplomáját, és ugyanezen év szeptemberében kezdte meg mesterszintű tanulmányait, következésképpen 2012. januárjában kezdheti el tanári munkáját. Azaz, ez a néhány száz fős tanári csapat a jelenlegi iskolai tanárok egyesek szerint „katasztrofális” színvonaláért aligha tehető felelőssé, s igen nagy bátorság kell ahhoz is, hogy azt az új képzési rendszert okolhassuk ezért, amelynek első végzősei majd két és fél év múlva kezdik el pályájukat. Ha a tanárok minőségét ma rossznak ítéljük, és ennek okát a pedagógusképzésben véljük felfedezni, akkor csakis a bolognai rendszert megelőző ötéves képzési rendszerre gondolhatunk.
X (csillag)
Európa-szerte hiány van a természettudományos tanárképzés területén. Kivételt csak azok az országok képeznek, ahol a pedagóguspálya általában is vonzó, és a természettudományos képzés terén, ahol sok más szakma jelenik meg elszívó erőként, különösen az. Nincs olyan tanárképzés, amely önmagában, a társadalmi körülményektől függetlenül képes lenne megoldani ezt a problémát. (A kiválónak ítélt finn tanárképzésbe az érettségizettek legjobbjai szeretnének bekerülni.)
Nálunk még csak regionális tanárhiány van, de a természettudományos tanári szakokra jelentkezők csökkenő száma előrevetíti ezt a veszélyt.
Szabad-e a jelentkezők számának csökkenését kizárólag vagy jórészt a bolognai rendszer következményének tekintenünk? A valódi okok közül az elsőt, a talán legfontosabbat, a pálya presztízsét, már említettük.
Ugyanilyen jelentőséget kell azonban tulajdonítanunk a középiskolai természettudományos oktatás színvonalának. A középiskolát végzettek jelentős, a társadalmi igényeket lényegesen meghaladó számban humán területeken szeretnének továbbtanulni. A végzettek nem érzik magukat kellően felkészültnek és motiváltak arra, hogy matematikai, fizikai, kémiai tudást igénylő pályák felé forduljanak. Az alapprobléma tehát a merítési bázis szűkös volta, a megoldás csak az eredményesebb, a tanulók érdeklődését jobban megragadó középiskolai természettudományos oktatás lehet.
Itt azonnali, közép- és hosszú távú cselekvésekre van szükség: a működő tanárok módszertani tudásának felfrissítése, külső szakemberek, tudósok, egyetemi oktatók bevonása a tehetséges középiskolai tanulók támogatásába, a tantervek korszerűsítése, a természettudományos óraszám növelése, a tanterven, a tanórákon kívüli tanfolyami, szakköri formák megteremtése, a tanárképzés hatékonyabbá tétele.
Amennyiben így több természettudományos érdeklődésű, alaposabb tudású tanuló érettségizik majd, akkor ösztöndíjakkal, pályázatokkal, majdan vonzó pályaperspektívával lehet őket a tanári pálya felé vonzani.
X (csillag)
A bolognai képzéssel szemben megfogalmazódó másik ellenérv szerint a tanárképzés egységessé válása, az egyetemek és a főiskolák azonos jogállása okozza a tanárképzés színvonalának csökkenését.
Először is azt kell tisztáznunk, hogy a tanárképzés egységessé tétele nem a bolognai folyamat velejárója, annál jóval általánosabb elvi kérdés.
De vajon, ténylegesen lehet-e, célszerű-e egységesen öt és fél év alatt képezni a tanárokat az ország mindenféle iskolatípusa és minden települése számára? Ugyanazt kell-e tanulnia annak a tanárnak, aki 7. és aki 12. évfolyamon fog matematikát tanítani, és ugyanarra a tudásra van-e szüksége a mátészalkai pedagógusnak, mint a fővárosi elit iskola tanárának? Nehéz volna erre a két kérdésre igenlő választ adni. (Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a nehéz körülmények között működő iskolában, vagy alacsonyabb életkorú tanulókat tanító pedagógusnak nem kevesebbet kell tudnia, azaz nem rövidebb idejű képzésre, legfeljebb más képességekre és tudásra van szüksége.) Ha úgy fogalmazzuk meg a kérdést, hogy lehetséges-e és szükséges-e egységes mesterszakos képzés során olyan alapokat biztosítani, amelyek bármely iskolában jól hasznosíthatók, akkor már „igen” lehet a válaszunk.
Az európai országok túlnyomó többségében ezt az utat választják.
Ezt az utat, kiegészítve a tanárok bevezető, az adott munkahely szükségleteire felkészítő egy, ritkábban két éves, munka melletti képzéssel. Nekünk is az egységes alapképzés és az ezt követő differenciáló bevezetőképzés gyakorlatát kell választanunk.
Ehhez a kérdéshez kapcsolódik az egyetemi és a főiskolai szintű képzés dilemmája. Erre a kérdésre a hazai gyakorlat megfelelő választ adott: szakképzettségenként akkreditáltatni kell a képzéseket. Amennyiben megfelelő oktatói gárda és feltételek vannak, akkor a főiskola is képezhet tanárokat, amennyiben ezek hiányoznak – az egyetemek sem. A minőségbiztosításnak ez az előítéletektől mentes útja. Ma már a főiskolák egy részében a minősített oktatók aránya eléri egyes egyetemék: akadémiai doktorok, sőt akadémikusok is tanítanak főiskolákon.
X (csillag)
Az új típusú képzésben némileg megemelkedett a pedagógiai és pszichológiai stúdiumok aránya. Mivel a képzés során egy hallgató meghatározott mennyiségű kredit elvégzésére jogosult, így ez valóban új arányokat teremtett a képzési tartalomban. Ugyanakkor helytelen a szembeállítás: tudós tanár vagy pedagógiai felkészültség. Az EU-s következtetések is a szaktudományos és a pedagógiai mesterségbeli felkészültség azonos színvonalát, az elméleti és a gyakorlati oktatás megfelelő arányát hangsúlyozzák. Korábban egész Európában léteztek a főiskolák és az egyetemek. A főiskolákon a gyakorlati, az egyetemeken az elméleti szaktudományos felkészítés túlsúlya volt a jellemző. Az egységes tanárképzés Európa-szerte a két hagyomány pozitívumainak összekapcsolását kívánja megteremteni, hisz mindenhol érzékelhet az a társadalmi érdek, hogy a pedagógusok legyenek képesek minden diák számára biztosítani a megfelelő tanulási környezetet.
A hazai tanárképzés is a megfelelő arányok kialakításának irányába mozdult el.
X (csillag)
A bolognai képzés alapszakra, mesterszakra és a doktori képzésre tagolódik. Sokan az alapszakon végzettek elhelyezkedési gondjaira hivatkozva fordulnak szembe a bolognai folyamattal. Érvelésükben sok a valós elem. A sebtében, a mesterszakok ismeretének hiányában kidolgozott alapszakok valóban nem piacképesek, nem gyakorlatorientáltak. Ez azonban nem a bolognai rendszernek, hanem a tökéletlen megvalósításnak a következménye. Fordítsuk meg a kérdést: lehet-e, érdemes-e az eltömegesedett felsőoktatás minden hallgatóját ötéves képzésben részesíteni? Nem voltak-e korábban, és nincsenek-e ma is sokan olyanok, akiknek majdani munkahelye számára elegendő az alapszakos diploma, az átdolgozott, több gyakorlati ismeretet nyújtó alapképzésben megszerezhető tudás?
Természetesen, a munkaerőpiacnak is változnia kell. Az iskoláknak meg kell nyitniuk kapuikat a pedagógusok munkáját segítő asszisztensek előtt.
X (csillag)
Az eddigiekben a tanárképzést érintő kérdésekről szóltunk. Ugyanilyen lényegesnek tekinthetjük azonban a már végzett tanárok minőségének biztosítására irányuló elgondolásokat. „Katasztrofális az iskola”, „képzetlenek, kiégettek a tanárok” – hangzik el gyakorta a sommás ítélet. „Hozzá kell látni a tanárok szűréséhez, az alkalmatlanok eltávolításához!”
Európa más úton halad. A már hivatkozott EU-s következtetések azt hangsúlyozzák, hogy meg kell teremteni a tanárok folyamatos szakmai fejlődésének a feltételeit pályájuk kezdetétől annak végéig. A kiemelkedő tanárok közül mentorokat kell állítani a pedagógusok mellé, akik elősegítik, hogy a pedagógusok folyamatosan felismerjék fejlődési igényeiket, és külső segítséget kapjanak ennek megvalósításához.
A szakmai fejlődésnek különböző fázisai vannak. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, amelyben a kezdő és a nyugdíjba vonuló pedagógusok egy egységes homogén tömeget alkotnak. A felsőoktatáshoz és több más szakmához hasonlóan előmeneteli fokozatokat kell megállapítani, amelyek pontosan meghatározott követelmények teljesítése esetén lehet elérni, és amelyeknek az elérése erkölcsi és anyagi elismeréssel is jár. Angliában például világos sztenderdeket fogalmaztak meg a kezdő, a tapasztalt, a kiváló, a kiemelkedő képességű tanár fokozat eléréshez. A követelmények teljesítéséhez a tanárok sokféle segítséget kapnak. A segítség, a támogatás után történik a tanárok értékelése (nem szűrése), és előmenetelének biztosítása. Ez az európai út: világos, vonzó pályamodell, szakmai segítség, folyamatos fejlődés. Így biztosítható a tanárok megfelelő minősége, alkalmassága.
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Európában lényegében közös gondjaira érdemes a másutt jól bevált válaszok közül választanunk, előremutató megoldásokat alkalmaznunk, nem a felsőoktatás tömegessé válása előtti időben megfelelőnek bizonyult megoldásokat visszakívánnunk.
Falus Iván
egyetemi tanár
a Tanárképzők Szövetségének elnöke
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
