Köznevelés online
Az irodalomtörténet kikerült a művelt középosztály érdeklődési köréből.
Az irodalomtörténet állt a középpontjában a Magyartanárok Egyesülete által november 19-én szervezett konferenciának, amelyen neves előadók járták körbe a témakört. Egybehangzóan elvetették a totális irodalomtörténetek létjogosultságát, és megállapították azt is, hogy ez a tudomány mára kikerült a művelt középosztály érdeklődési köréből. Éppen ezért érdemes a nézőpontokat egyfajta lehetőségként, udvarias ajánlatként megjeleníteni.
Gintli Tibor, az Akadémiai Kiadó gondozásában néhány éve megjelent magyar irodalom című kötet szerkesztője elmondta, hogy az irodalomtörténet helyzete, problémája más a középiskolában és más az egyetemen. A középiskolában nem veszik figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait (az Iliászt például nem elsőben, hanem negyedikben kellene tanítani), az irodalomtörténet tanítása egyfajta monolitikus módon érvényesül. Az egyetemen azonban folyamatosan megkérdőjeleződik az irodalomtörténet létjogosultsága, ráadásul ínség van kézikönyvekből, a hallgatók jobb híján ma is a „spenóthoz” (A magyar irodalom története című kézikönyvhöz) nyúlnak.
Úgy vélte, hogy az irodalom fogalma és közege folyamatosan átalakul, ezért nem érvényesülhet mindig ugyanaz a narráció. Az irodalomtörténet mindig aktuális helyzetben születik, és arra reagálnia is kell. Le kell számolni a totális irodalomtörténettel, amely minden megközelítési szempontot tartalmaz, ilyen könyv ugyanis nincs, a legtöbb, ami elvárható egy irodalomtörténettől, az, hogy széles palettát mutasson be.
„A mi könyvünk kézikönyv és tankönyv egyszerre. A nyelv közérthető és szakszerű, amelyet úgy igyekszik elérni, hogy a használt terminológiában gazdaságos, de következetes. Átfogó képet kell nyújtania a magyar irodalomról, ugyanis nem feltételezhetem azt, hogy az olvasónak annak egészéről részletes ismeretei vannak” – mondta el, majd hozzátette: „A mi a magunk által megfogalmazott nézőpontokat egyfajta lehetőségként, udvarias ajánlatként jelenítjük meg. Ma az irodalomtörténetek iránti fogékonyság múlóban van, nekünk éppen ezért minden lehetséges eszközt meg kell ragadnunk azért, hogy felkeltsük az érdeklődést a tudományunk iránt.
„Nem törekedtünk szerzőportrék nyújtására, csak ott – például éppen Petőfinél - ,ahol az élettörténetnek rendkívül nagy hatása van az illető művészetére. Nem pusztán a remekművek történetét kívántuk megalkotni, hanem el akartunk rugaszkodni attól, hogy a magyar irodalomtörténetet időtlen zsenik történeteként írjuk le” – mondta Vaderna Gábor, a kötet 18., 19. századi részeinek egyik szerzője, aki szerzőtársaival az irodalom történetét társadalomtörténeti alapon kívánta megragadni, az irodalmat szocializációs rendszerként, az azt körülvevő társadalmi rendszerek függvényeként igyekezett bemutatni.
Beszélt a 18., 19. században kialakult irodalmi és intézményi struktúráról, amely a mai kulturális életet is nagyrészt meghatározza. A megszülető intézmények nagy hatással voltak az irodalomra, így például a színházak a drámaírásra, vagy éppen az 1850-es évek lapolvasási szokásai a tárcaregények megjelenésére, nem is beszélve magáról az állami mecenatúra kialakulásáról, amely az egész irodalomra hatással volt.
Margócsy István, az ELTE BTK XVIII-XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője, habilitált egyetemi docens szerint Toldy Ferenc víziója még egy nagy, egységes és szakadatlan irodalomtörténetről szólt, amely hagyományt teremtett, hiszen minden jelenséget, művet egyazon elv alapján interpretált.
Ez egyébként erős nyugat-európai hatást mutat, ha úgy tetszik, a magyar irodalomtörténet egy előre megalkotott rendszer alapján jött létre, az esetlegesen hiányzó részeket pedig pótolták, mint például az ősköltészetet, vagy a lovagi kultúrát. Ebbe a folyamatba illeszkednek a különböző megfeleltetések (Berzsenyi – Horatius, Kazinczy-Goethe, Mickiewicz – Vörösmarty és Petőfi egyszerre).
A magyar irodalomra nem igaz, hogy folytonos lenne, sokkal inkább jellemző rá a szakadozottság. A Halotti beszéd vagy az Ómagyar Mária siralom például csak több száz éves lappangás után került elő és fejtette ki hatását. Az irodalomtörténet kiesett a művelt középosztály érdeklődési köréből, az összefoglaló irodalomtörténet ma már csak kötelező iskolai tananyagként funkcionál. Toldy nagy művét és az irodalom további művelésére buzdító oktatási segédanyagként képzelte el, ez akkoriban hatásos volt, ma azonban már nem működik – vélekedett Margócsy István.
A tanácskozáson előadást tartott még többek között Kulcsár Szabó Ernő „Az irodalomtörténet mint önmaga problémája” címmel, és Jankovits László, valamint Veres András is, akik A magyar irodalom történetei című „kísérleti irodalomtörténeti vállalkozásról” beszéltek.
bezdom
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
