Köznevelés online
375 éve jött létre Nagyszombatban az egyetem. Utódja az ELTE és a PPTE.
Amikor Európában a harmincéves háború zajlott, amikor Franciaországban XIII. Lajos volt a király, Oroszországban az első Romanov-cár, Kínában pedig a Ming-dinasztia utolsó képviselője uralkodott, akkor valósult meg Pázmány Péter esztergomi érsek régi terve: létrejött Nagyszombatban az egyetem. Ennek jogutódja a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Tudományegyetem.
Hudecz Ferenc, az ELTE rektora a 375 éves évfordulót köszöntő ünnepi szenátusi ülésen elmondta: az intézmény azóta is szellemi és morális iránytű, amely mindig a korszerű tudás és kultúra átadására, nyitott, egyéni és jogi felelősségével tisztában lévő értelmiségiek képzésére törekedett. Ma is magas színvonalú, tudományos munka jellemzi. A minőséget és az értéket szem előtt tartva kínál partneri viszonyt a hazai és külföldi elit intézményeknek, és ez az eredményes közös munka biztosítja azt, hogy az ELTE továbbra is igazodási pont legyen.
Az egyetemi díszünnepségen jelen volt Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, mint az egyetemből kivált kar képviselője. Résztvettek a konferencián a karok dékánjai, professzorai, tanárai, tizenöt magyar és tizenkét rangos külföldi egyetem vezetője, öregdiák testületek képviselői, külföldi professzorok, a Coimbra Csoport (Európa történelmi egyetemeinek nemzetközi hálózata), a Duna-menti Rektori Konferencia, az Európai Egyetemek Szövetsége, az Európai Fővárosok Egyetemeinek Szövetsége, az Utrecht Hálózat (az egyetemi nemzetköziség érdekében létrehozott szövetség) képviselői és megjelent tizennyolc ország nagykövete is.
Tudósításunk az ünnepi ülésről lapunk következő számában olvasható.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.