Köznevelés online
Az előadás a rendezői gondolatok és tanulói improvizáció alapján jött létre.
A Nemes Nagy Ágnes Színészképzés második évfolyama rendhagyó bemutatóval várja a nagyobb kamasz nézőket és a felnőtteket február 10-én 15 órakor a Marczibányi téri Művelődési Központban. A Woyzeck című darab hatvan perces változata szinte eszközök nélkül zajló előadás, amely egy háromhetes színészmesterség kurzus eredményeként a rendezői gondolatok, elemző beszélgetések és tanulói improvizáció alapján jött létre. Rendezője Polgár Csaba.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.