Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Borovszky-ügy: a másodfokú ítélet szerint ártatlan

2011-09-16 00:00:00
"Tönkretették az életemet, kettétörték a karrieremet".
Borovszky Tímea korábbi tárgyalása / Fotó: MTI

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletében, bűncselekmény hiányában felmentette dr. Borovszky Tímeát, az oktatásért felelős tárca korábbi esélyegyenlőségi főosztályvezetőjét az ellene felhozott vádak alól.Borovszkyt 2010 májusában a Fővárosi Bíróság két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Kezdetben Borovszkyt többszázmilliós visszaélésekkel vádolták, végül a vád  600.000.- forintra zsugorodott. Állítlag Borovszky fel akarta emeltetni egyik beosztottja fizetését, de ehhez az akkori miniszter nem járult hozzá, ezért úgy próbálta elérni, hogy a beosztott munkáját anyagilag honorálja, hogy arra kérte Nagy Attilát, a Katapult Mentorprogram egykori programigazgatóját, hogy a program számára a minisztérium által folyósított 45 millió forintos állami támogatásból a munkatársának 600 ezer forintot adjon.

Az Index című hírportál tudósítása szerint a bíró a másodfokú ítélet szóbeli indoklása során kitért rá: az ügyészség által összegyűjtött bizonyítékok semmilyen bizonyító erővel nem bírtak, a tanúvallomások egymással és olykor saját magukkal szemben is ellentmondásokat tartalmaztak.

"Tönkretették az életemet, kettétörték a karrieremet. Most legalább annyi elégtételem van, hogy kimondták, semmit nem követtem el. A  gyerekeimnek okozott és a magánéletemben esett kárt azonban semmivel nem lehet jóvátenni, és a jövőben is mindenki csak arra fog emlékezni, hogy egyszer valamilyen bűnügyem volt” – nyilatkozta Borovszky Tímea.

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 28°C - Felhős
  • Cs
  • Min:16°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:14°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: