Köznevelés online
Értékelték a kérdőívre adott válaszokat.
A Fidesz másodikán tartott frakcióülésén is szóba került az a kérdőív, amelyet a NEFMI Oktatási Államtitkársága juttatott el az igazgatókhoz, mégpedig kritikus hangnemben. Az Index hírportál tudósítása szerint „több polgármester is nehezményezte, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár őket megkerülve ’levelez’ a fenntartásuk alatt álló iskolák vezetőivel. Hoffmann Rózsa sikeres kutatásként mutatta be az e-mailezést. A kritikusok szerint azonban a kérdések annyira amatőr módon készültek, hogy az abból levont következtetések inkább félrevezetőek, mint hasznosak.”
A válaszok összegzéséből egyébként többek közt az derül ki, hogy a válaszolók többsége helyesli az erőteljesebb állami szerepvállalást.A múlt hét közepén 3213 iskolába küldött e-mailen egy öt kérdésből álló kérdőívet kaptak az iskolavezetők (erről a Köznevelés honlapja is hírt adott), amelyet az intézményeknek két-három napon belül, péntek délre kellett visszaküldeniük. Az államtitkár az MTI-ben már az összesített eredményeket tette közzé. Az Oktatási Államtitkárság az intézmények 61 százalékától kapott választ, és a visszaérkezett kérdőívek azt mutatják, hogy 85,8 százalékuk támogatja, hogy az iskolák fenntartásában az állam nagyobb szerepet vállaljon, a pedagógusbérek közvetlen állami finanszírozását pedig 68,3 százalék tartja jó ötletnek. Azt az elképzelést, hogy az életpályamodell feltételei mellett a pedagógusok a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalékát kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltsék, 51,8 százalék támogatta és 42,2 százalék utasította el. A válaszadók 55,4 százaléka egyetért azzal, hogy a pedagógus kötelező óraszáma a tanított szakok, a csoportok létszáma vagy más szempontok alapján differenciálható legyen; ezt 38,2 százalék ellenzi.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.