Köznevelés online
"Az irracionális megoldások lehetetlenné teszik az oktatást".
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pécsi tagszervezete elfogadhatatlannak tartja a város idei költségvetését egyrészt, mert az átszervezések, bezárások jelentős létszámleépítéssel fenyegetnek, és az irracionális megoldások lehetetlenné teszik az oktatást és a szegregációt is erősítik az iskolákban, másrészt elmarad a közalkalmazotti bérfejlesztés, a béren kívüli juttatások pedig stagnálnak. A költségvetés elfogadása előtt utolsó pillanatban előterjesztett egyéni képviselői indítványra a cafetériát is megvonták a dolgozóktól. (Ezt a bruttó 100 ezernél kevesebbet keresők számára ellensúlyozzák havonta bruttó 8500 forinttal november végéig).
Külön felháborítja a szakszervezetet (szakszervezeteket), hogy egyeztetés nélkül döntenek a különböző ügyekben. Az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumot csak formálisnak tekinti a város vezetése, az ülés után egy nappal már a testület elé került a tervezet és szavaztak is róla anélkül, hogy észrevételeiket megvitatták volna. A pécsi PDSZ véleményéről elnökük Nagy Erzsébet tájékoztatta a Köznevelést.
Nehezményezik, hogy nem készült előzetes számítás a tervezett megtakarítások várható eredményeiről, nem mutatott be az önkormányzat az elbocsátott munkavállalók sorsát segítő elképzeléseket, nem prognosztizálta mekkora anyagi terhet jelent majd a városnak a segélyezés.
A döntés szerint a megmaradó iskolákat maximális osztálylétszámmal kell működtetni.
A város terve szerint csak a belvárosban négy iskola szűnne meg, és több viszonylag jó állapotú iskolaépülettől válnának meg (Anikó utcai általános iskola, Széchenyi Gimnázium), ugyanakkor többet felújítanának. Két iskolát egyházi tulajdonba adnának, amelyből az egyiket (a Mátyás király utcai iskolát az evangélikus egyház venné át) elfogadják, mivel az érintettek ezzel kapcsolatban nem emeltek kifogást, de a másik esetben (a Török István utcai iskolát, telephelyet a buddhisták) elégedetlenek a szülők és a tanárok is.
A szülői közösség levelet írt az önkormányzat illetékeseihez, amelyben vázolják, hogyan élnek a környékbeliek és mik a lehetőségeik. Kevés család lakik ott, Pécs keleti városrészében, de 4-8 gyereket nevelnek. Szegények, munkanélküliek, gyerekeiket tisztán járatják iskolába, bár sok házban nincsen sem víz, sem villany. Ebben az iskolában elfogadják őket, nem közösíti ki őket senki, ezért kérik, hogy ne szüntessék meg iskolájukat, mert ha távolabbi intézménybe kell járatniuk gyereküket, nem tudnak bérletet venni, nincsen szép ruhájuk, és sok helyen azért is kigúnyolják őket, ha nem tudják befizetni az ebédet. Itt kis létszámú osztályokban tanulnak a gyerekek, és mindenkivel szívesen foglalkoznak a tanárok. De arra is kérik az önkormányzatot, hogy ne legyen buddhista az iskola, mert „Mi itt féljük az istent, hiszünk benne és majdnem mindannyian katolikusok vagyunk. Buddhisták itt nincsenek egy se.” Véleményét az iskola tantestülete is eljuttatta a polgármesteri hivatalba. Ez az iskola a keleti városrész utolsó közösségi tere. A korábbi években megszüntették a gyermekorvosi rendelőt, a mozit, a kultúrházat, a sportpályát. Mentőt, rendőrt is innen hívnak a helyiek. A gyerekek délután is bent vannak, interneteznek, filmet néznek, fociznak vagy használják a konditermet. Nem mellesleg az ott dolgozóknak ez a kenyérkereseti lehetősége. Sokan közülük már nem fiatalok, nem biztos, hogy találnának másik állást. A PDSZ tiltakozik az intézmények költségvetési céllal történő egyháziasítása ellen.
A koncepcióban szerepel az is, hogy a Felsővámház utcai iskolások (ez az intézmény is nagyrészt hátrányos helyzetű iskolásokat tanít) egy részét 2012-től a Budai Városkapu Iskola fogadja be. A PDSZ úgy véli az intézkedések egy része a elkülönítést tovább erősíti az intézményekben, és a keleti városrészt is tovább szegregálja, a leginkább kiszolgáltatottak rétegeken, az érdekeiket legkevésbé képviselni képes társadalmi csoportokon spórolnának úgy, hogy a város megválik a számára problémás körtől.
A PDSZ úgy fogalmaz: váltságköltségvetés ez, de a számok mögött ott van a vékony, ám kiemelten fizetett kör busás jövedelme. Ezen lehetne spórolni, ha az önkormányzat rendelkezésére álló hivatali hátteret használná, és nem költene tanácsadókra és átvilágításokra.
Mivel az egész elképzelést átgondolatlannak és felelőtlennek tartja az érdekképviselet, ezért közmeghallgatást kezdeményeznek, és eredmény híján újabb tüntetést terveznek május 1-jére. (Március 23-án az Anikó utcai épület előtt tüntetett tíz szakszervezet.)
St
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.