Köznevelés online
A tervezetből még ebben az évben törvény születhet.
A Közoktatáspolitikai Tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatót Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a köznevelési törvény egyeztetéséről. Elmondta, a KP nyolc oldala közül csak egy, a szakszervezeti oldal utasította el a törvénytervezetet, ők a törvény benyújtásának elhalasztását kérték, a többiek azonban kérdésekkel és részproblémákban fenntartásokkal, de alapvetően helyeslik a tervezetet. „A Közoktatáspolitikai Tanács fontos konzultatív testület, nem először tárgyalja ezt a kérdéskört, hiszen a koncepciót már egyszer napirendre tűzte, ezúttal a kodifikált változatot vizsgálták meg. A kifogások és kérdések nagy része is segíthet a további munkában" – mondta Hoffmann Rózsa.
Jelenleg a törvényalkotó munka a közigazgatási, szakmai és társadalmi egyeztetés fázisában tart, rövidesen a kormány elé kerül és ha a kormány jóváhagyja, akkor október végén, november elején megtárgyalhatja a Parlament, vagyis van rá esély, hogy a tervezetből még ebben az évben törvény születik.
Újságírói kérdésre beszélt Hoffmann Rózsa azokról a kifogásokról és kérdésekről is, amelyeket a KP támasztott a tervezettel kapcsolatban. Ezek egy része arra irányult, ami nincs a tervezetben, vagyis hiányoltak belőle részeket, például hiányolták azt, hogy a maga a Közoktatáspolitikai Tanács sem szerepel a törvény szövegében, noha egy korábbi koncepcióban még benne volt, s ezt sokan úgy értelmezték, mintha a tárca meg kívánná szüntetni a KP-t. „Kerettörvényt alkotunk” – mondta Hoffmann Rózsa, éppen azért, mert az a részletes túlszabályozottság, ami eddig jellemezte a közoktatás világát, bénítóan hatott. A pedagógusok és a pedagógiával foglalkozó szakemberek lelkiismeretére és felelősségére apellálva tehát most egy olyan keretjellegű törvény születik, amrelyben nincs mninden részkérdés nevesítve. A Közoktatáspolitikai Tanácsot egyébként nem kívánja a tárca megszüntetni, de egy tavaszi kormánydöntés nem a Parlament, hanem a miniszter hatáskörébe utalta, hogy a tanácsadó testületeit megnevezze.
Volt, aki nem értett egyet azzal, hogy a törvény értékrendet közvetít, mások viszont helyeselték, hogy a magyar pedagógia visszatalál a gyökereihez és nevelni kíván, a nevelést előbbre helyezi még az oktatásnál is, nevelni pedig értékrend nélkül lehetetlen. „Világnézeti terrort természetesen nem kívánunk alkalmazni, hanem a világnézeti szabadság mellett szavazunk” – mondta az államtitkár asszony.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.