Köznevelés online
Hamarosan tekintélyes összegekre pályázhatnak az iskolák.
A TÁMOP 3.1.5.-ös programjának pályázati előzetese alapján hamarosan tekintélyes összegekre pályázhatnak az iskolák a pedagógusképzés, tanártovábbképzés területén. A forrás 2010-ig él. Pablényi Attilával, a DFT Hungária akkreditált felnőttképző intézet ügyvezetőjével, a téma szakértőjével beszélgettünk.
Az előzetesben talán a legszembeötlőbb, hogy akár százmillió forintig is lehet pályázni. Eddig ritkán tapasztalhattunk ilyen magas támogatást a továbbképzések területén. Mi lehet ennek az oka?
–Minden bizonnyal az, hogy amennyiben nem az iskola, hanem a fenntartó pályázik, a továbbképzésben az adott település összes intézménye részt vehet, és így már jobban eloszlik a pénz. Fontos tudni, hogy a legkisebb pályázható összeg is ötmillió forint, ez szintén arra utal, hogy nem egyéni, hanem csoportos képzésről van szó, véleményem szerint ennek van igazán értelme. A keretösszeg rendkívül magas, mintegy 16 milliárd forint, ez az egyik legnagyobb támogatás a TÁMOP-on belül. Ráadásul a támogatáshoz a pályázóknak nincs szükségük önerőre.
–Mikortól lehet pályázni, mikor érdemes foglalkozni ezzel a lehetőséggel?
–A program elvileg 2011 első félévében indul, ezt jóváhagyta a kormány, szerepel az akciótervben is. A tervezet májusban várható, pályázni valószínűleg júniusban lehet, ez sajnos éppen a tanév végére esik, elképzelhető, hogy emiatt a pályázás kezdetét átteszik őszre. Annyi azonban bizonyos, hogy minden iskolának már most érdemes foglalkoznia ezzel a kihagyhatatlan lehetőséggel. Az akcióterv alapján 3200 pályázatot fogadnak el, és a forrás 2013-ig él, tehát az oktatási rendszer jelentős részét érinti.
–Milyen konkrét területekre terjed ki a pályázat?
–Egyrészt kiterjed a felsőoktatási kiegészítő képzésre, másrészt a kompetenciaalapú oktatás hatékonyabbá tételéhez igyekszik hozzájárulni (konfliktuskezelés, tehetséggondozás, idegen nyelvek stb.). A harmadik terület pedig új módszertani területek bemutatása, alkalmazása.
–A DFT Hungária hogyan vesz részt a képzésekben?
–Mi a második területen vagyunk érintettek, leginkább a gondolkodás- és intézményfejlesztésben, illetve az informatikában tudunk fontos támpontokat adni.
–Gondolkodásfejlesztés?
–Igen, erről a területről Magyarországon viszonylag kevés szó esik, pedig nagyon sok múlik rajta. Az alaphelyzet az, hogy az iskola felkészíti a diákokat a munkavégzés „Mit” oldalára, de elenyésző vagy semmiféle figyelmet nem fordít a „Hogyan” oldal fejlesztésére, tudatos gondolkodási módszerek elsajátítására. A tanulás, a munka megtanulása tanítható, és a tanárok ezt tovább tudják adni a diákoknak. A mi módszerünk pont ezt az űrt tölti fel izgalmas, tartalmas képzésekkel pedagógusok számára. Az általunk nyújtott módszerekkel eddig Magyarországon még nem találkoztak a tanárok, de bizton állíthatom, hogy nagyon nagy hatással van a mindennapi munkavégzésükre.
BI
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.