Köznevelés online
A pálya felülete tizenöt százalékkal nagyobb lett.
Nyílt nap volt november 3-án budapesti Városliget Műjégpályáján. Ismeretes, hogy 2009 óta felújítási munkálatok kezdődtek a pályán, melyek most, novemberben befejeződnek. A nyílt napon Bartha László a műjégpálya vezérigazgatója elmondta a sajtó képviselőinek, hogy a teljes rekonstrukció 4,7 milliárdba került , és ebből 3,17 milliárd az uniós támogatás. A projekt során az épület a műemléki előírások szerint szépítették meg, a csarnok például az 1926-os állapotnak megfelelően, aranyozott oszlopokkal, korláttal. A jégkészítéshez, az épületgépészethez a legmodernebb technikát használták, a pálya alatti, 210 kilométeres csőrendszer pedig Európa legnagyobb összefüggő jégfelületét képes megteremteni. Jó hír a korcsolyázni szeretőknek, hogy a pálya felülete tizenöt százalékkal nagyobb lett, így egyszerre nagyjából négyezren korizhatnak rajta. A belépő hétköznap ezer forint, hét végén ezerháromszáz forint, de lesz kedvezményes jegy a nagycsaládosoknak, az iskolásoknak és a nyugdíjasoknak is.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.