Köznevelés online
Tudósítás a Tempus Közalapítvány rendezvényéről.
„A pedagógusok mint a nemzetközi mobilitás katalizátorai” címmel tartott konferenciát május 10-én a Tempus Közalapítvány. Az Egész életen át tartó tanulás program eredményeinek megismertetését célzó rendezvény idén a nemzetközi projekteket koordináló pedagógusokat állította a középpontba. A résztvevő tanárok workshopok, interaktív vásártér és mini órák keretében gyűjthettek ismereteket és módszertani ötleteket, akár már másnapi tanórájukra is. A rendezvényen adták át a legkiválóbb projekteknek járó, Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat, 4 kategóriában.Az eseményt dr. Madarász Sándor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főtanácsosa nyitotta meg.
„A honlapunkon az egyik legolvasottabb, leglátogatottabb rész a módszertani ötletvásár, a virtuális ötletbörze, ahová tanárok tölthetik fel a különböző európai együttműködési projektek során szerzett tapasztalataikat. Ezúttal nem csak virtuális módon, hanem a valóságban is megrendeztük az ötletbörzét” – mondta el Dányi Andrea, a Tempus Közalapítvány sajtóreferense.
A budapesti Corvinus Egyetem Villányi úti épületében (a régebbi Kertészeti Egyetemen) rendezett konferencia valóban rendhagyónak bizonyult, legalábbis jobban emlékeztetett egy kiállításra. Úgynevezett interaktív tér biztosította a résztvevők számára azt, hogy beszélgethessenek a mobilitásban már tapasztalt kollégáikkal, megismerjenek és kipróbáljanak számtalan külföldről adaptált, közvetlenül hasznosítható módszertani feladatot. A műhelybeszélgetéseken az Egész életen át tartó tanulás programban (LLP) már gyakorlott pedagógusok osztották meg tapasztalataikat a mobilitás útjában álló akadályok leküzdéséről, az eredmények beépíthetőségéről, és arról, milyen szerepe van mindebben az iskolavezetésnek, vagy a tanárképzésnek.
A díszteremben a falak mentén körben színes plakátokon mutatták be a legérdekesebb nemzetközi projekteket az iskolák, az asztalokon saját készítésű prospektusok, bemutatkozó anyagok, amelyeket örömmel magyaráztak el az intézmények pedagógusai, diákjai.
Ilyen érdekes, nívódíjas projekt volt például a Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ Europelli Cirkusz – Tanterem a manézsban nevet viselő vállalkozása. A cirkusz projekt keretében a megszokottaktól eltérő tevékenységekre nyílt lehetőség, a magyar, cseh, lengyel, német és osztrák partneriskolával ugyanis nagyszabású cirkuszi mutatványot adtak elő.
Megtudtuk, hogy a cirkuszpedagógia Magyarországon még nem közismert, ám Ausztriában és Németországban nagy hagyományokkal bír, és sokoldalú fejlesztési lehetőségeket rejt magában. A szabadidőben eltöltött közös munka fontos közösségi élményt jelentett, a gyerekek nem csak passzív szemlélői voltak az előadásnak, hanem a műsor összeállításától kezdve a workshopok megszervezéséig, a zene biztosításáig, vagy a jegyek eladásáig, mindent ők maguk csináltak. A munka során lényeges szempont volt az önbizalom erősítése, és a reális önértékelés, az akaraterő kialakítása, a konfliktusok megfelelő kezelése. Tanár és diák egyenrangú partnerként dolgozott egymással egy csapatban, együtt élték át a sikert és a kudarcot.
A Zirkus Europelli előadás 16 műsorszámból állt össze, mintegy 600 főből álló közönség előtt. A magyar iskolában mintegy 260 6-15 év közötti diák vett részt a projektben, közülük 11 tanár kíséretében 40-en ki is utaztak az ausztriai produkcióra.
A multidiszciplináris projektben a művészetek és a tudományok (kommunikáció, zenetudomány, tánc, dráma, kézművesség, idegennyelv-tanulás, testnevelés, fizika, informatika) is helyet kaptak, a tanulók változatos tevékenységekben dolgoztak: verset és novellát írtak, rajzoltak, e-bookot szerkesztettek és interjút készítettek a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával.
A cirkuszi projekt mellett a Comenius pályázaton nívódíjat nyert még a Csornai Általános és Művészeti Iskola, Óvoda Széchenyi István Körzeti Általános Iskolája Állítsuk meg az éghajlatváltozást – Oktatással a fenntartható fejlődésért az iskolában és a tantermen kívül elnevezésű projektje. Ezen rendhagyó környezetismereti órák keretében megtekintettek erdészeti gyűjteményt, és a gyakorlatban is megismerkedtek az erdőgazdálkodással a Ravazdi Erdészetben. Az osztályok egész évben gyűjtötték a műanyagkupakokat, amelyeket az év végén egy fröccsöntő vállalkozó felvásárolt. A kapott pénzt egy beteg kislány gyógykezelésére költötték. A diákok Csorna utcáin zsákokba gyűjtötték az eldobott hulladékot, a helyi termelőktől vett zöldségekből készítettek egészséges ételeket, a Csornai Hőerőműben pedig megismerkedtek az alternatív energiák felhasználási lehetőségeivel.
Szintén díjat kapott a budapesti Váci Mihály Kollégium török partnerrel megvalósított projektje, amelynek soron Naszreddin Hodzsa kalandjaiból készített színi előadást mutattak be a sajátos nevelési igényű diákok, tanulmányozták emellett a magyar és a török rovásírás kapcsolatát és kulturális akadályversenyen is részt vettek a Városligetben.
A Leonardo da Vinci mobilitási projekten a szakmai alapképzésben résztvevők célcsoportjában a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Minőségi és mennyiségi laboratóriumi vizsgálatok európai dimenziók között elnevezésű, valamint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) Lépcsőépítő szakmai gyakorlat ács és asztalos oktatók számára című projektje érdemelte ki az elismerést.
Amint az a Tempus Közalapítvány tájékoztatásából kiderült, az ifjúság foglalkoztathatóságának elősegítése érdekében az oktatásuk minél magasabb szintre emelése lesz a közeljövő egyik kulcsfeladata, amelynek fontos eszköze a tanulási mobilitás, hiszen ennek segítségével a fiatalok erősíteni tudják azokat a képességeiket, amelyek a munkaerőpiacon való boldogulásukhoz szükségesek.
Az Európai Bizottság azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra minden európai fiatal számára elérhető lehetőség legyen a tanulási mobilitás. Ezt szolgálja a Mozgásban az ifjúság nevű kezdeményezés is. A fiatalokat célzó integrált stratégia oktatási és foglalkoztatási területeket is magában foglal, egyik fő célkitűzése az európai fiatalok nemzetközi mozgásának, mobilitásának ösztönzése és növelése. A magyar EU elnökség is fontos állomása lehet a folyamatnak, hiszen a Mozgásban az ifjúság tanácsi ajánlás a következő hetekben elfogadásra kerülhet, és így újabb lendületet kaphat ez az Európa 2020 stratégiában is kiemelten kezelt terület.
A mobilitás a fiatalok fejlődésen túl az intézmények, sőt az oktatási és képzési rendszerek nyitottságát, nemzetköziesítését is szolgálja, feltételezi. Mindebben kulcsszerepük van a pedagógusoknak, oktatóknak és az intézményvezetőknek. Ezért a közalapítvány mai, mobilitási eredményekről szóló konferenciája a tanárok szerepét állította a mobilitások középpontjába.
A Tempus Közalapítvány által koordinált Egész életen át tartó tanulás program (az óvodáktól kezdve a felnőttoktatással bezárólag) évente már több mint 12 ezer külföldi tanulmányi mobilitást tesz lehetővé hazánkból. Az elmúlt tanévben több mint 2 ezer középiskolás diák és csaknem ugyanennyi tanár élvezte a közoktatási Comenius program előnyeit.
Az Erasmusszal – a hallgatói és oktatói mobilitást egybevéve – több mint 5 ezer pályázó utazhatott. A szakképzést támogató Leonardo program egyetlen tanév alatt mintegy 2800 szakmát tanulónak és szakoktatónak nyújtott lehetőséget külföldi szakmai gyakorlatra vagy tanulmányútra, illetve nemzetközi együttműködésben való részvételre. A felnőttkorúak oktatását segítő Grundtvig programban 683 fő utazhatott Európa valamely országába tanulni.
Bezdom
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.