Iskolabemutató
Százéves a Teleki Blanka Szakközépiskola A z évfordulót méltó módon ünneplik az iskola dolgozói és diákjai, számos megható vagy éppen a különlegessége miatt maradandónak ígérkező eseményeken emlékeznek az elmúlt évszázadra, és élik meg a jelen történéseit. Szinte egy éven át ünnepelnek. Márciusban egy „időkapszulát” helyeztek el az aulában, névadójuk szobra mellett, gondolván a jövő generációira, hogy ismerjék azok nevét, akik az iskolában tevékenykedtek a százéves évforduló táján valamilyen formában, itt tanultak, dolgoztak, közös fotó is készült róluk. Az egész kerület eseményévé nőtt a „100 telekis kerékpáron” elnevezésű program. A Költészet Napján rendőri felvezetéssel kerékpározott el száz gyerek, tanár, sőt maga a ferencvárosi polgármester is az iskolától az önkormányzatig, érintve József Attila házát, ahol koszorút helyeztek el. Az iskola színjátszó köre Ceglédi Zoltán tanár úr Elfelejtett napló című színdarabját adta elő, a három évvel ezelőtti csapattagokkal közösen. De nemcsak ők tértek vissza a Telekibe, hanem sok más régi diák is, a huszonévesek mellett a nyolcvan felé járók is megjelentek a régi diákok és tanárok találkozóján.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|