Iskolabemutató
A minap kedves levelet kaptunk a Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnáziumból, amelyben nagyon udvariasan arra kértek, hogy írjunk legutóbbi projektjükről. Mivel a Köznevelés igyekszik a lehető legtöbb közoktatást érintő témáról, így az európai uniós programokról is beszámolni, kifejezetten örültünk a megkeresésnek, már csak azért is, mert a pályázatokról, projektekről való puszta tájékoztatás mellett talán minden olyan igazgatónak és pedagógusnak érdekes és bátorító lehet egy megvalósult, vagy éppen megvalósuló program tapasztalatairól olvasnia, aki még nem vett részt hasonlóban. És akkor még nem is tudtuk, hogy a szép és udvarias levelet maguk a gyerekek írták!
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|