Iskolabemutató

Az Ady Pestszenterzsébet legrégebbi iskolája, 1878-ban alapították. A mai épület helyén álló kéttantermes iskolában kezdődött a tanítás. 1900-ra azonban a megnövekedett igények miatt nyolctantermesre bővítették. 1908-ban tornatermet is építettek, amely a mostani felújítást követően a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény épülete lett. A 80-as években lakótelepet húztak fel a környéken, és a korábbi épület mellé újat építettek, ebben működött az iskola máig. Ady nevét 1994-ben vették fel. Most 16 tanteremben, 5 szaktanteremben, 2 nyelvi laborban, egy számítógépteremben, egy könyvtárban és egy drámateremben folyik az oktatás. Az igazgatónő régi álma is megvalósult a felújított Ady Endre Általános Iskolában: ősztől már a célra kialakított drámateremben tarthatják foglalkozásaikat, illetve nyilvános előadásaikat. Na ne gondoljanak óriási színházteremre, egy meghitt, kisebb szobában, jelmezekkel, álarcokkal és bábfigurákkal díszített barátságos térben készülhetnek a fiatalok az előadásokra. Amíg tanáruk magyaráz, a diákok padlószőnyeggel borított földön ücsörögve figyelhetnek. Tóth Béláné igazgató elmondta: sok évvel ezelőtt kezdték a drámatanítást, nagy lelkesedéssel, szerény körülmények között, aztán évek következtek, amikor kevésbé volt fontos ez a terület társadalmi szinten.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.