Iskolabemutató
Csepel elöljárósága 1934-ben határozta el, hogy iskolát épít a település új részében (Kertváros, Királyerdő) lakó gyerekeknek, és négy év múlva, szeptemberben már tető alatt volt a négy tantermes, Mátyás Király Állami Népiskola a Kolozsvári utcában. A tanítás azonban csak a következő esztendőben, 1939 februárjában kezdődhetett meg, ugyanis e kkorra sikerült berendezni padokkal, asztalokkal, egyebekkel az iskolát. Éppen akkor, amikor a község képviselő-testülete elfogadta az iskola két tanteremmel bővítésének tervét. Ezúttal azonban nem a bútorhiány, hanem a háború, pontosabban az orosz megszállás hátráltatta az építkezést. Olyannyira, hogy a bővítésre csak 1949-ben, az államosítás után kerülhetett sor.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|