Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Iskolabemutató

A törökszentmiklósi „sárga iskola”

2011-09-30 00:00:00

A piactérnél kell balra fordulni, az utca végéről már látják azt a nagy sárga épületet, a sárga iskolát – mondja készségesen az egyik törökszentmiklósi lakos, akit arról kérdezünk, hogy merre találjuk a Kölcsey Ferenc Általános Iskolát. A helyiek ugyanis így nevezik a nemrég több mint 300 millió forintból felújított intézményt, amely ugyan azelőtt is sárga volt, de az aulában kiállított régi képek alapján sokkal „csúnyább” sárga, mint amilyen most. A homlokzat a sárga különböző árnyalataiban pompázik, van benne citrom, okker, narancs – megannyi vidám szín. Odabent vidám pedagógusok várnak bennünket, név szerint Görömbei Zoltán igazgató, dr. Szabó Jánosné felsős és Szakál Károlyné alsós igazgatóhelyettesek. Az iskola történetéről, profiljáról, eredményeiről, és persze a nemrég befejeződött felújításról beszélgettünk velük.

 

Ha tovább akarja olvasni a cikket, kérjük, irja be a Köznevelés legújabb számában megjelent heti jelszót:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2011-09-30, 29-30. szám

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 16°C - Viharos
  • Sze
  • Min:18°C / Max:28°C
  • Cs
  • Min:15°C / Max:27°C
  • P
  • Min:13°C / Max:24°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: