Iskolabemutató
Negyvenkilenc év szünet után, 1999-ben újra megnyithatta kapuit az egykori szentendrei református polgári iskola, de immár emelt szinten, mint Szentendrei Református Gimnázium. Három tanteremben, két ötödik és egy kilencedik osztállyal kezdődhetett meg a tanítás abban az épületben, amelyben az iskola társbérlője a tűzoltóság volt. Bizony előfordult, hogy az óra végét jelző csengő a lánglovagokat is riasztotta. Egy idő után elmentek az amúgy kedves, az iskolának sokat segítő lakótársak, az Áprily téren lévő épület pedig növekedni kezdett szakaszosan, a pályázati és fenntartói forrásoktól függő ütemben.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|