Iskolabemutató
A jubileumi évadot hét alkalomból álló hangversenysorozattal ünneplik a IX. kerület zeneiskolájában. Az első koncertet október 27-én tartották, amikor volt és jelenlegi növendékek és tanárok emlékeztek az elmúlt száz évre. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár vállalta a fővédnökséget. A jubileumi évadzáró áprilisi koncertig azonban még további érdekes műsorokat hallhat minden érdeklődő. Bemutatkoznak a zeneiskola tanárai, diákjai, az intézmény zenekarai: a Tücsökzenekar, a Gitáregyüttes, a Régizene együttes, magánénekes tanulók, az Ádám Jenő Zenekar, valamint vendégként a XI. kerületi Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola énekkara. A márciusi programban a Jubileumi Zenebarát Klub találkozik, a záró rendezvényt pedig névadójuk, Ádám Jenő zenepedagógus emlékének szentelik.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|