Interjú
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) éppen egy évtizede, 2000 szeptemberében indult el az ország megyéinek 1–1 középiskolájában, illetve a velük szerződött kollégiumokban. A Program célja az indulás éve óta változatlan. Elsősorban azokat a hátrányos helyzetű, rászorult tanulókat támogatja egy speciális felzárkóztató-előkészítő évvel, egyéni fejlesztésen alapuló pedagógiai programmal és szociális juttatásokkal, akik ezek nélkül a támogatások nélkül feltehetően nem lennének képesek leérettségizni, és ezt követően a felsőoktatásban folytatni tanulmányaikat.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.