Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Tanulmányi kirándulás határontúli magyar területekre -

2011-06-07 00:00:00
Milyen támogatásból lehet gazdálkodni?

Tavaly októberben a Parlament nagy többséggel (309 igen) hozott határozatot a külhoni tanulmányi kirándulásokról. Lényege, hogy kötelező tanulmányi ideje alatt minden gyerek, legalább egyszer eljusson a szomszédos országok egyikének, magyar lakta területére. Arról is döntöttek a képviselők, hogy 2013-tól normatív módon történik majd a diákok utaztatása. A program előkészítése és lebonyolítása a programgazda és a pénzt kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából az Apáczai Közalapítvány feladata. Ismeretes az is, hogy az alapítvány április 30-án tette közzé a határtalanul program két pályázatát. Az előkészületekről, a pályázatról, illetve a pályázóknak nyújtott alapítványi segítségéről Csete Örsöt az Apáczai Közalapítvány igazgatóját kérdeztük.

Nézzük az előzményeket. Hogyan láttak hozzá a munkához?

Tavaly úgynevezett pilot-programot indítottunk szakközépiskolák részére, melynek keretében hatezer diák és hatszáz pedagógus jutott el a szomszédos államok magyarlakta területeire. A mostani pályázat kiírásához felhasználtuk az előző pályázatban szerzett tapasztalatainkat, konzultáltunk számos iskola vezetőjével, és tavaly októberben egy kérdőívet is kiküldtünk a hazai közoktatási intézmények vezetőinek, a program iránti érdeklődés tisztázására. Ebből kiderült, hogy az iskolák – forrás esetén – százezernél is több tanulót utaztatnának a határainkon túli magyar területekre. Csakhogy az első pályázatban ötszázmillió forinttal számolhatunk. Ismerve az ország teherbíró képességét, gazdasági helyzetét ez egy nagyon nagy összeg. Tavaly, a kétszáz milliós pilot programnak köszönhetően hatezer gyerek ismerkedhetett meg a külhoni magyarsággal, a mostani összegből csaknem a duplája utazhat.

Valóban, ámde a reménykedő százezernek csupán a tíz százaléka. Mit lehetet tenni ebben a helyzetben?

Ha minden tíz pályázó közül csak egy nyer, akkor sok iskolát, pedagógust, tanulót érhet csalódás, márpedig mi nem kedvet szegni, hanem kedvet hozni szeretnénk az utazáshoz. Más választásunk nem lévén, kényszerűen szűkítettük a pályázók körét az általános iskolák hetedik évfolyamára (azokról van szó, akik jövőre lesznek hetedikesek, illetve a hat és nyolcosztályos gimnáziumok hetedeik évfolyamán tanulnak majd), és a szakiskolák tanulóira. Ez utóbbiak esetében nincs megszabva az évfolyam, továbbá kitétel a közös szakmai program, az együttműködve készített termék felmutatása, s hogy a külhoni testvériskola viszonozza a látogatást.

Jól értem, a szomszédos országokban élő magyar szakiskolások Magyarországra utazását is az említett, ötszázmillió forintos kvótából állnák?

Igen. Az összesen mintegy tíz, tizenkét ezer gyerek legfeljebb tíz százaléka jönne hozzánk, kilencven százalékban itthoni diákok utaznának ebből a pénzből.

Mire költhető el a pénz?

Utazásra és szállásra. Tapasztalataink szerint ez a két tétel teszi ki a kiadások nyolcvankét százalékát. Erről, és az utazással kapcsolatos egyéb tudnivalókról jól tájékozódhatnak az érdeklődők az apalap.hu internetes oldalon. Sőt, a sikeres pályázat elkészítéséhez is kaphatnak jó tanácsokat. Feltettük erre az internetes oldalra a tavalyi 177 iskola által a határainkon túl bejárt utak térképét, megjelölve a főbb látnivalókat, megnézhetők a gyerekek, a pedagógusok videói, képes és írásos beszámolói is. Ha egy iskola nem tud dönteni az utazás irányáról, akkor választhat magának a kínálatból, és fel is hívhatja a tavaly az utat már bejárt iskolát, érdeklődhet náluk személyesen az útról, a körülményekről. Feltettük az oldalra a külhoni magyar (Délvidék, Felvidék, Kárpátalja, Partium, Erdély) oktatási intézményekhez tartozó, legalább harminc, negyven fiatalnak szállást kínáló kollégiumok listáját, ahol általában éjszakánként tíz euró a szállásdíj. De megtalálhatók ezen az oldalon a pályázattal kapcsolatos leggyakoribb kérdések a rájuk adott válaszokkal együtt, továbbá a pályázathoz benyújtandó jogi dokumentumok mintái. Három, konzultációs napot is tartottunk a pályázat kiírása előtt, amelyre kétszáz intézmény képviselője jött el. Buszokat üzemeltető vállalkozások, panziósok, utazási irodák is elérhetők a honlapunkon keresztül, hogy ezzel is segítsük az iskoláknak az utazások megszervezését, lebonyolítását. Fontosnak tartottuk a széles körű tájékoztatást.

Olyannyira, hogy május végén nyílt napot is tartottak. Nem későn, hiszen az általános iskoláknak június 3-ig kellett beadni a pályázatukat, a szakiskolák esetében a határidő pedig június 17?

Azt szeretnénk, hogy minél több legyen a sikeres pályázat, ezt a célt szolgálata a három nyílt nap is. Bízunk benne, hogy így elkerülhetők az legalapvetőbb formai, tartalmi hibák, amelyek miatt eleve holtvágányra kerülhet egy pályázat. Közel kétszázan jöttek el, és ismerték meg a jó pályázat írásának fortélyait, szabályait is. Sőt, az útmutatóban közzétettük az elbírálás szempontjait, hogy minél átláthatóbb legyen az egész eljárás.  Május 24 óta új honlapot is indítottunk (szorvany.hu), hiszen határainkon kívül minden ötödik magyar szórványban él, és nem csak a Kárpát-medencére gondolok. Aki őket akarja felfedezni, rájuk kíváncsi, az a honlapon tájékozódhat, talál útvonal térképet, leírást, beszámolót és sok mindent még, ami az érdeklődésébe vághat.

Említette, hogy a szakiskolások viszonozzák a látogatást. A magyar szálláshelyekről tájékozódhatnak a külhoni magyar diákok, pedagógusok?

A testvériskolai kapcsolatokra jellemző, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, illetve, ha van kollégiuma az intézménynek, akkor ott. Ettől függetlenül tényleg célszerű lenne elkészíteni a hazai közoktatási intézmények szálláslistáját is. Vállalkozunk rá, ha az intézmények (nonprofit jellegű szálláshelyekről van szó) a következő e-mail címre apalap@apalap.hu elküldik ajánlatukat, ismertetik velünk a lehetőségeiket.

A most kiírt pályázat révén tízből egy iskola nyer. Ilyen tempóban haladva mennyi idő alatt teljesíthető a parlamenti határozat?

Az ország teherbíró képességétől függ. Legyünk türelmesek, hiszen sok húsba vágó probléma vár megoldásra, sok a halaszthatatlan feladat. Minden esetre a program normatívvá válása reményeink szerint azt jelentené, hogy évente egy teljes évfolyam, mintegy százezer gyerek utazhat.

 

NG

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 16°C - Túlnyomóan felhős
  • Sze
  • Min:18°C / Max:28°C
  • Cs
  • Min:15°C / Max:27°C
  • P
  • Min:13°C / Max:24°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: