Interjú
Ha van szobrász barátja Vári Zsolt festőművésznek és a nyugalom szobrához keres modellt, akkor a barátját kell maga elé ültetnie. Léptei, mozdulatai, szavai kimértek, takarékosak. Még a mosolya is, hiszen csak ritkán tárja szélesre. Szinte méltóságot kölcsönöz neki ez a végtelennek látszó nyugalom, elégedettség. Megejtően barátságos kicsike otthona is Budapest egyik legszebb épületében, a Bedő Házban (a magyar szecesszió háza), melyet Vidor Emil tervezett annak idején. Minél inkább hallgatom, annál inkább csodálom ezt a fiatal művészembert. Állami gondozottként tanult meg beszélni, járni, enni, játszani, tanulni, szeretni, élni. Valódi otthonhoz mégse jutott, mert egyikből a másik otthonba helyezték. Berkeszen volt óvodás, kisiskolás, a bőrdíszműves szakmától az érettségiig tartó magasabb iskoláit Balkányban, Tiszadobon, Bátonyterenyén, Tiszaújvárosban végezte.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|