Interjú

Magyarországon az első Nevelésügyi Kongresszust 1848-ban, a reformkorban tartották. Az 1891-ben megalakult Magyar Pedagógiai Társaság már aktív szervezője és résztvevője volt a következő kongresszusnak, az akkor elhangzottak, megfogalmazottak hosszú távra meghatározták a hazai iskolaügy fejlesztésének irányát. Az iskola, a nevelésügy ma is fontos napi téma a közbeszédben, a médiában. Nem meglepő tehát, hogy közel ezren vettek részt a legutóbbi, 2008-ban megrendezett, négynapos, VII. Nevelésügyi Kongresszuson, amelynek ajánlásai a pedagógusok széles táborának kívánságait tükrözik. Most, május 27-én és 28-án a Magyar Pedagógiai Társaság Kongresszus után – a változások folyamatában címmel újra egybehívja a szakmát és a nevelésügy iránt érdeklődőket, hogy tisztázzák, jó irányba halad-e a magyar nevelés- és oktatásügy, értékeljék az előző kongresszus ajánlásai nyomán történteket. Ez utóbbi feladatra Benedek András egyetemi professzort, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökét kértük fel.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|