Interjú
Ismeretes, hogy az oktatási jogok biztosa irányította azt a vizsgálatot, amelyet tavaly, 186 középiskola 4375 tizenegyedik évfolyamos diákja, és mintegy 1000 tanára körében végeztek az iskolai veszélyekről, különös tekintettel az erőszakra. AZ úgynevezett kontrollcsoport 25 budapesti iskola két-két hetedik osztályának 923 tanulója képezte. A tavaly lefolytatott kérdőíves felmérés eredményeiről Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát kérdeztük. A tanulók 10,2 százaléka számolt be arról, hogy tanára fizikailag bántalmazta, ugyanakkor ezt a tanárok csupán 2,6 százaléka ismerte el. A tanártól diákot ért fizikai erőszak értéke a kettő között lehet. Leggyakoribb erőszak a tanárok és a tanulók között a kiabálás-káromkodás, a tanárok 31,2 százaléka, a diákok 38,3 százaléka volt részese ilyen helyzetnek.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.