Meg kell teremteni az oktatás és a nevelés egyensúlyát – Beszélgetés dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkárral

Megszoktuk már, hogy a kormányváltással együtt jár az oktatás hol kisebb, hol nagyobb átalakítása. Nincs ez másképpen most sem, hiszen elég csak a készülő új köz- és felsőoktatási törvényre gondolni. Csakhogy a nagy ívű elképzelések megfogalmazói gyakran elfeledkeznek a hétköznapok szorító gondjainak enyhítéséről. Kérdéseinkkel dr. Gloviczky Zoltán helyettes államtitkárt kerestük meg. - Többnyire családi, pedagógusi minta alapján lesz valaki tanár. Az Ön esetében melyik volt a meghatározóbb? - Noha felmenőim számosan pedagógusok, én Tárnoki Éva általános iskolai irodalomtanáromnak köszönhetően lettem tanár. - Hogyan, mivel volt képes ennyire megbabonázni egy tizenéves gyereket a tanára? - Élvezettel és hatásosan tanított, fontos dolgokkal foglalkozott és nyitott egyéniségként a világ szépségeit tárta elénk, elém. Figyelte, tudta melyik gyereknek mire nyílik a szeme, mire érzékeny a füle. Észrevette, hogy a szüleimmel gyakran járok színházba, és a darabokról kritikákat íratott velem. Nem voltak ezek komoly, alapos, elemző írások, de számomra nagyon jelentősek. Később, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában tovább erősödött bennem a magyar irodalom, a tanári pálya szeretete, és kiegészült a latin nyelvhez, kultúrához való vonzódással. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar-latin szakon tanultam, majd a magyart idővel ógörög-levéltár szakra váltottam. Nyelvtanári diplomámat 1991-ben, a levéltárosit pedig egy évvel később vehettem át. Tanítani 1991-ben, a Németh László Gimnáziumban kezdtem, ahol Hoffmann Rózsa volt az igazgató. Vele együtt kerültem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre 1998-ban, ahol a pedagógiai intézetet vezettem, és szintén vele érkeztem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba is tavaly.