Interjú

Az Élet úton program a közlekedésre nevelés és a járművezető-képzés és vizsgáztatás egységes rendszerben való szemléletét egyesítené a felnőttkori információs és tájékoztató munkával. A közlekedők ezáltal a közlekedési rendszer jól felkészült szereplőivé válhatnának. A program legfontosabb alapelve, hogy a törvényi kötelezettség okán állami feladatként megjelenő közlekedésre nevelést és a járművezető-képzést egységes rendszerként kezeli. A közlekedésre nevelés alapozza meg ugyanis a járművezető-képzést, és a közlekedési rendszer egészét. Az új szemléletnek „koncepcionálisnak és egységesnek kell lennie”, és segítséget kell nyújtania az iskoláknak is, mivel az eddigi támogatottságuk kiegészül több szakmai szervezet közreműködésével. A program irányítói az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A Nemzeti Közlekedési Hatóság felel a képzés-vizsgáztatás szakmai tartalmáért és módszertanáért, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a megelőzési tevékenység koordinátora, a Közlekedéstudományi Intézet pedig mint tudományos támogatást, szakmai és módszertani alapot nyújtó szervezet vesz részt a közös munkában. A munka koordinációját a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram Titkársága valósítja meg, a program ötletgazdája pedig Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Tagozatának vezetője, vele beszélgettünk.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|