Interjú
„Leonardo 41”. Ez a szó- és számkapcsolat már önmagában is érdekesen hangzik. Azoknak, akik éveken, évtizedeken keresztül ellátogattak a nevezett utcába, a nevezett épületbe, egy életre meghatározó élményt jelentett az ott eltöltött idő. Ahogy a februári hóban megközelítjük riportunk helyszínét, mi is varázslatos világban találjuk magunkat, a Leonardo da Vinci utca és környéke ugyanis manapság talán Budapest egyik legizgalmasabb része: az utca egyik oldalán omladozó tűzfalak, elhagyott, romos épületek, szűk gangok látványa fogad bennünket, míg a másik irányba, a Nagykörút felé tekintve szinte érzékeljük, ahogy a Corvin–Szigony projekt keretében megvalósuló építkezések során a földből vadonatúj házak, üvegpaloták nőnek ki, és közelednek felénk – még szerencse, hogy egy grundnyi földterület még elválaszt minket. Ennek a két világnak a határán található két műemléki védettséget élvező és négy elöregedett sarokház.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|