Iskola és közművelődés

Három évtizede történt, hogy egy magyar –népművelés szakos tanárnő érkezett az egyik egri szakközépiskolába. Heti, kötelező óráinak egyik részében tanított, másik részében a tanulók szabadidős tevékenységét szervezte. Akkoriban irodalmi színpad, több ifjúsági klub, szakkör működött abban az iskolában, s minthogy a tanárnő jó kapcsolatot ápolt a város  közművelődési, kulturális intézményeivel, zenészek, újságírók, képzőművészek, színészek gyakran tartottak rendhagyó tanórát a szakközépiskolában. Persze a diákok sem voltak ritka vendégek a színházban, a múzeumokban, a koncerteken, a kiállításokon, a művelődési ház rendezvényein. Harminc év alatt sokat változott a világ. Az iskolák tanítás utáni kínálata megtartásának, kívánatos bővítésének, a szabadidő-szervező pedagógus alkalmazásának sok helyütt vet gátat a pénzhiány, a falusi közművelődési intézmények többsége pedig bezárt, vagy csak félgőzzel működik. Mit lehet tenni azért, hogy az iskolák legalább azokon a kisebb településeken, amelyeken még vannak, nagyobb szerepet vállaljanak a közművelődésben, illetve azért, hogy az egykor jól működött művelődési házak újra megteljenek élettel? Kérdéseinkre az annak idején Hatvanban érettségizett, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom középiskolai tanári, illetve közművelődési és népművelői előadó diplomát szerzett, pályáját az egri szakközépiskolában kezdő tanárnőtől, dr. Szurmainé Silkó Máriától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetőjétől kértünk választ.