Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 22., kedd - Júlia, Rita.
Interjú

Fotovoltaikus átalakító és aktív ház az Egressyben

2010-01-15 00:00:00
Az iskola néhány évvel ezelőtt a Tempus Közalapítvány közreműködésével indult el egy Comenius-pályázaton. Ahogy az az Európai Unió országaira kiterjedő, iskolák közötti együttműködési projekteknél lenni szokott, az intézmények tanárai először látogatást tesznek egymásnál. Az Egressybe a német koordináló iskolából érkeztek kollégák, Szajda Szilveszter nagy örömére, aki nem csak a az volt, hogy minden résztvevő intézmény épületére felszereljenek egy úgynevezett fotovoltaikus készüléket, és azzal egy éven át méréseket végezzenek. A Nap által leadott energiamennyiségről éves átlagot készítenek és a mért eredményeket összevetik majd egymással. Az Egressyben néhány hete, november elején szerelték fel a berendezést, amely mintegy 650 euróba került. A napelemhez az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Középiskola egyik épületének tetején különös szerkezet figyelhető meg. Volt, aki valamiféle antennának, más rosszul felerősített tetőelemnek hitte, tény, hogy a fotovoltaikus készülék nem mindennapi látvány, már csak azért sem, mert a napraforgóhoz hasonlatosan követi a fényt. A készülék áramot is termel, de nem ez a fő feladata. Az intézményben a tervek szerint hamarosan egy aktív házat is létesítenek majd. A rejtélyes berendezések részleteiről Kőnig Sándor igazgatót és Szajda Szilvesztert, az iskola földrajz–német szakos tanárát, a projekt pályázóját és felelősét, kapcsolattartóját kérdeztük.
Ha tovább akarja olvasni a cikket, kérjük, irja be a Köznevelés legújabb számában megjelent heti jelszót:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2010-01-15, 1. szám

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 15°C - Felhős
  • Sze
  • Min:18°C / Max:28°C
  • Cs
  • Min:15°C / Max:27°C
  • P
  • Min:13°C / Max:24°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: