Interjú
Egyedülálló, egyben példamutató pályázatot hirdetett meg általános és középiskolás gyerekeknek 2010 őszén a Családjainkért Alapítvány az Esélyt a képességeknek programban, valamint a Roma Tehetségműhelyekben való részvételre. Az alapítvány vezetői olyan szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek kívánnak segíteni tehetségük, képességeik kibontakoztatásában, akiknek a körülményei ezt nem teszik lehetővé. A tehetségműhelyek célzottan Nógrád megyében lakó, nehéz helyzetű roma gyermekeket várnak. Szimlerné Medveczky Andreával, az Esélyt a képességeknek program szakmai vezetőjével és dr. Balogh Lászlóval, a program kezdeményezőjével, a Családjainkért Alapítvány kuratóriumának az elnökével beszélgettünk.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|