Interjú
Dr. Szolcsányi Jánosné, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója tíz ével ezelőtt pályázott először az Arany János Tehetséggondozó Programban. A jubileumi év alkalmából kerestük fel és kérdeztük élményeiről és tapasztalatairól az igazgató asszonyt. – Annak idején nagy érdeklődéssel olvastam az Andrásfalvy Bertalan miniszter által kiírt pályázatot. Ez részint azért volt, mert a mi iskolánkban volt német nemzetiségi tagozat, amely természetesen más jellegű, mint amiről ez a pályázat szólt. De volt valami hasonlóság, mert az elődeim ezt a tagozatot azért hozták létre 1956-ban, mert akkor még jelen volt a szemlélet, hogy Magyarországon minden német bűnös, és ebből adódott az, hogy e családokból érkező tanulók számára az oktatás területén is számos akadályt állítottak.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|