Interjú
Kiss János Tamás személyében új vezérigazgatója van a Nemzeti Tankönyvkiadónak. A vezérváltásnak a hatvanéves kiadó munkáját érintő hatásáról, a tankönyvpiaci helyzetéről, a kiadványok minőségéről, a tankönyvi szöveg és a tanuló szövegértése közötti összefüggésről, a papír alapú kiadványok jövőjéről, illetve a kiadónak, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz fűződő kapcsolatáról kérdeztük az igazgatót. – A vezetőcsere általában koncepcióváltást is jelent. Érezhető ez a kiadványok tartalmán, küllemén is? – Igen, hiszen korábban a kiadó fejlesztési területét irányítottam, az üzletágak szakmai kérdéseivel foglalkoztam, így tudom, hogy haladni kell tovább a három- négy évvel ezelőtt megkezdett úton. Hasonlítsa össze a régebben és a mostanában kiadott könyveinket, rögtön érzékelni fogja legalább a megjelenésbeli különbséget. Korszerűbbek, színesebbek. Jobban versenyre kelnek a gyerekekre naponta zúduló látványvilággal és a benne rejlő információözönnel. Noha szembetűnő a tartalmi megújulás is, ezen a téren jobban tartottuk magunkat a hat évtized alatt kikristályosodott, időtálló értékekhez, ami bevált, azon nem változtatunk okvetlenül. Azt mondhatom, hogy egy ilyen könyvből a tanulás is érdekesebb a gyerek számára.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|