Interjú
A Magyar Pedagógiai Társaság keretei közt létrejött Kiss Árpád Műhely megindította tervezett beszélgetés-sorozatát az „abszolút pedagógusokról”. A műhely első rendezvényén Kovács Máté élete és munkássága volt a téma. Kiss Árpád és Kovács Máté a XX. század jeles pedagógusai, akik pályájuk elején Debrecenben tanítottak, egy rendkívül modern szellemiségű, reformpedagógiát kialakító gimnáziumban. Hankiss Elemérrel beszélgettem a műhelyben elhangzott előadása nyomán, ahol személyes élményeit elevenítette fel két egykori tanárával kapcsolatosan. – Ön Debrecenben nőtt fel, volt alkalma személyesen ismerni Kiss Árpádot és Kovács Mátét. Pontosan honnan származik ez az ismeretség? – Debrecenben az egyetem gyakorlógimnáziumába jártam. Ott mind a ketten tanáraim voltak. Kovács Máté a magyartanárunk és osztályfőnökünk volt, Kiss Árpád pedig a németet próbálta beleverni, vagy inkább így mondanám: belecsempészni a fejünkbe.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.