Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 22., kedd - Júlia, Rita.
Interjú

„A gyerek nem az életre készül, hanem él” - Beszélgetés az alternatív iskolák jelenéről

2010-02-26 00:00:00
Úgy húszegynéhány évvel ezelőtt az alternatív pedagógiai módszerek egyre inkább megjelentek a pedagógusok, pedagógiai csoportok gondolkodásában, egy-egy iskola is megalakult. De az új elképzelések igazán a rendszerváltást követően kaptak teret, sorra jöttek létre a különböző reformpedagógiákat alkalmazó műhelyek, alapítványi iskolák. Népszerűek voltak, és bár néhányuk az évek során megszűnt, a legtöbbjük ma is működik. Újak viszont nem indulnak be. Talán azért, mert a jelenlegi kínálat kiszolgálja az ilyen típusú oktatási igényeket, de az is lehet, hogy az úgynevezett hagyományos képzést oktató intézmények programjában is egyre inkább terjed az alternatív pedagógiák által használt eszköz- és módszertár. Milyen ma az alternatív iskolák helyzete? Milyen a társadalmi elfogadottságuk? Olyan keresettek-e mint a 90-es évek elején? Erről kérdeztem Horn Györgyöt, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnökét, aki az Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója is.
Ha tovább akarja olvasni a cikket, kérjük, irja be a Köznevelés legújabb számában megjelent heti jelszót:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
Címkék: iskola, oktatás
  2010-02-26, 8. szám

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 15°C - Felhős
  • Sze
  • Min:18°C / Max:28°C
  • Cs
  • Min:15°C / Max:27°C
  • P
  • Min:13°C / Max:24°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: