Interjú
Jónak, a tanárok, a gyerekek, a szülők szemszögéből kifejezetten előnyösnek tartja a pénzügyi, pénzgazdálkodási ismeretek iskolai programját Brassói Sándor, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közoktatási Főosztályának főosztályvezető-helyettese. Azt mondja, ez a program – hasonlóan az új fejlesztésű kerettantervekhez, a Nemzeti alaptantervhez vagy a Nemzeti Fejlesztési Tervhez – erősíti a tantárgyközi integrációt, a tantárgyakat tanítók közötti együttműködést, bővíti a kereszttantervi ismeretek körét, hiszen az könnyen belátható, hogy egyetlen tantárgyba nem építhető bele minden fontos, a gazdasággal, az öngondoskodással, a pénzügyi intézményrendszerrel kapcsolatos tudnivaló.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.